Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 4. szám - Idő és öröklét Ura - Schönborn, Christoph: Isten örökre ember is marad
Christoph SCHONBORN Isten örökre ember is marad1 Damaszkuszi Szent János a Vili. század folyamán „Az igaz hit kifejtése” című művében összefoglalta a görögül író egyházatyák teológiai hagyományát, s abban magyarázza ezt a hittételt is: „ül a mindenható Atya jobbján.” Mondanivalóját így foglalja össze: „Amikor valljuk, hogy Jézus Krisztus testi valóságban ül az Atya jobbján, azon nem valamilyen anyagi helyet értünk; hiszen a végtelennek és határtalannak hogyan lehetne egyik vagy másik oldala? Ilyen csak a testi létezőknek van. Az Atya jobbján az isteni dicsőséget és fényességet értjük, amit az Atyával egylényegű Fiú öröktől fogva birtokol. Oda vitte emberségét is, amelyet a megtestesülésben magára vett. Ezért őt mint isteni személyt testi valóságban is imádja az egész teremtett világ.”1 2 Ebben a rövid gondolatmenetben jelen van a két legfontosabb hittétel, amelyet az ősegyház megerősítve látott ebben a kijelentésben, hogy „ül az Atya jobbján.” Vagyis Jézus mint isteni személy „egylényegű az Atyával” és emberségét megdicsőülése után sem vetette le, hanem testi valóságban van az Atyánál. E köré a két krisztológiai tétel köré csoportosul egy sor ekléziológiai következtetés, amelyeket Damaszkuszi János itt ugyan nem említ, de amelyeket az egyházatyák bőven tárgyaltak. Elsősorban Krisztus uralmáról és bírói hatalmáról van szó, továbbá a hívőknek a vele való együtturalkodásáról, valamint a Főnek és a testnek, Krisztusnak és az Egyháznak az egységéről. Ha végiggondoljuk ennek a tételnek a dogmatörténeti jelentőségét, az esetleg néhány olvasó meglepetésére azt mutatja, hogy az egyszerűnek látszó tétel a valóságban úgyszólván az egész keresztény hitet összefoglalja. Most először meghallgatjuk a hit szabályának néhány tanúját, akik vita nélkül egyszerűen kifejtették ezt a tételt, azután 1 A. Grillmeier, Jesus der Christus im Glauben der Kirche, 1979, 774. 2 Expositio fidei, PG 94, 1104 D.
