Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 3. szám - Hiszem a test feltámadását - Calster, Stefaan van - Győrffy Andrea (ford.): Hozzátartozóink halálánál
HOZZÁTARTOZÓINK HALÁLA 65 Ennél a hozzátartozókon kívül a szomszédok és a barátok is jelen voltak. A virrasztás új értelmet kapott a pogány és a zsidó halottsira- tással szemben. A siratás nem volt összeegyeztethető a feltámadás hitével. Ok inkább imádkoztak a halottért. Szent Ágoston is elmondja ezt anyjának, Mónikának a temetésével kapcsolatban: a ravatalnál és a temetéskor nem hullattak könnyeket. A középkorban azonban a halottvirrasztáshoz olykor babonás szokásokat is kapcsoltak. Ennek nyoma megtalálható az egyik gyónási előkészület lelkitükrében, - hogy vajon nem énekeltek-e ördögi énekeket és nem lejtettek-e sátáni táncokat, vagy a szeretet kifejezése helyett nem részegesked- tek-e a halotti toron? Ezért nem csoda, ha egyes helyeken az Egyház az ilyen virrasztást tilalmazta és ellenintézkedést hozott. Az 1287-i Luik-i tartományi zsinat úgy intézkedett, hogy a halottat a templomban kell felravatalozni, nem otthonában. Az átvitel gyertyás körmenettel és zsoltárénekléssel történt. Később már csak a temetés napjára vitték a templomba. Az „In paradisum”... antifona szövege már a Vili. században megvolt. A virrasztási imákból fejlődött ki a halotti zsolzsma, amely a középkorban inkább csak a gyászt és a fájdalmat fejezte ki. éppúgy, mint a nagypénteki szertartás. A II. Vatikáni Zsinat ezért hangsúlyozta a feltámadás gondolatát. A XIII. századi gyászszertartásokban bő leírást kapunk arról, amit később „absolutio”-nak, feloldozásnak neveztek, amelynek része volt a „Libera me, Domine” (Ments meg engem, Clram) antifona. Akkor a temetéshez tartozott a virrasztás, a zsolozsma, majd reggel a gyászmise, s mielőtt a menet a sírhoz indul, elvégzik az absolutio-t, ami ebben az összefüggésben elsősorban a szertartás lezárását és a halott búcsúztatását fejezte ki, mint ahogy egy Vili. századi feljegyzés mutatja. Csak később kapta a feloldozás jelleget, ami azt jelentette, hogy imádkoztak a bűnök és a büntetések elengedéséért. Tartalmilag bele került a világ végétől és az ítélettől való félelem is. Tipikus középkori hangulatot sugároz, az őskeresztény béke és nyugalom gondolatát félelemre cserélte. (Jgyanezt tükrözi a „Dies irae, dies Illa” (Napja Isten haragjának) című himnusz is, amely már a XII. századból származó szövegekben megtalálható. Sokáig Celanói Tamásnak tulajdonították, de korábbi időből való. Ez is első személyben beszél, mint a Libera me, ami arra vall, hogy a kettő összetartozott.
