Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 2. szám - Istenről beszélünk - Slesinski, Robert F. - Gál Ferenc (ford.): A modern kor vége és a keleti Egyház szellemi dimenziói
50 ROBERT F. SLESINSKI A liturgia igazi dimenziójának megértéséhez a kulcs a szimbólum fogalmában van. Természetesen a szimbólum teológiai fogalma gyökeresen eltér a mindennapi jelentéstől. Mindennapi nyelven a szimbólum egy távoleső valóság jele, míg a teológiai szimbólum éppen a valóság jelentésére utal, vagyis hogy tartalmazza azt, amit jelent. A hívő tudja, hogy amikor a liturgia jelképes struktúrájába bekapcsolódik, akkor része van a megváltás valóságában: jelen van az utolsó vacsorán és kiséri az Clrat életének állomásain. Ez a „misztikus realitás” a szimbólum erejében van jelen az Egyházban, s ott létrehozza az eszkatológikus lét tudatát. A liturgia jelképei nemcsak konkrét üzenetet tartalmaznak, hanem megvalósítják az igazságban való élet közösségét. Érdekes módon a keleti hagyományban a hitvallást „szimbólumnak” mondják. Az elnevezés arra mutat, hogy a hitvallás több, mint hittételek felsorolása. Általa bekapcsolódunk az üdvösség valóságába, amit a szöveg tartalmaz. A liturgia tehát olyan megemlékezés, amely közvetlen kapcsolatba hoz az üdvösség eseményeivel. A kritika utáni egzegézis: kelet adalékai. A liturgikus háttér adja meg a szükséges összefüggést Isten szavának meghajlásához és befogadásához. A liturgikus igehirdetés az istentisztelet része éppúgy, mint az áldozati cselekmény. Sőt a liturgia szimbolikája lehetővé teszi a Szentírás pneumatikus magyarázatát, ami által Isten szava így a keresztény élmény lényeges egyházi mozzanata marad. Az úgynevezett „Emmausz-élmény” (Lk 24,30-35) lényeges része Isten szava megértésének. A keleti liturgia szintézise tehát a szó és a szentség egyesítése. Nem egyszerűen Jézusról szóló beszéd akar lenni, hanem részesedés az ő életében. A Szentírás rég elhangzott szava itt és most a mi számunkra elhangzó szó lesz. Nem szabad elfelejteni, hogy a Szentírás Istennek hozzánk intézett szava, amely fölötte áll az idő változásának. A liturgikus keret azonban szükséges, hogy kitörjön a korlátozott, időhöz kötött látószögből. így maga az idő háttérbe szorul és megtapasztalhatóvá válik Isten üdvrendi cselekvése, ahogy az minden emberre vonatkozik. John Breck hermeneutikáról és posztkritikai egzegézisről írt ortodox tanulmányában25 kimutatja, hogy ezt a felfogást a kor tipológiájára támaszkodó szakramentális vízió még meg25 J. Breck, The Power of the World, Chrestwood, 1986. Diakonia, 21 (1987) 112-121.
