Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 1. szám - Isten és ember szenvedése - Balthasar, Hans Urs von - Török József (ford.): Crucificus etiam pro nobis - A "helyettesítés" misztériuma
CRÜCIFIXUS ETIAM PRO NOBIS 9 lat helyreállítása, Isten kiengesztelése. Ennek meg kell maradnia, akkor is (vagy méginkább akkor), amikor „a sötétség órája elérkezett” (22,53) és Jézus tekintete elől ennek a föntebb említett kapcsolatnak a víziója eltűnik; ugyanis szenvedése tárgya többé már nem rajta kívül van, hanem valóságosan az ő bensőjében. Ez a két dolog, a „másokért szenvedés” meg a „másokért vállalt halál” ismerete, valamint a belső éjszaka (magában foglalva az „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” kérdés teljes hajótöröttség érzetét is) elválaszthatatlanok egymástól és minden áron figyelembe kell venni mind a kettőt. Annak misztériumából származnak, Aki teljes mértékben azonos volt Isten Igéjével és Akiben következésképpen (mivel Ő a Logosz) Isten az egész világot teremti és válaszol. A skolasztikus elméletek peremvidékén felködlő ötlet, miszerint Isten egy közönséges embert vagy egy angyalt is küldhetett volna az engesztelés végezvitele miatt, egyszerre abszurd és elviselhetetlen. Jézus szubjektív tudata - amivel az „emberek helyetti” küldetéséről bírt - és a küldetés objektív értéke között szükségszerű kapcsolat létezik. Ez utóbbi megvilágítása érdekében érdemes kiindulni az utolsó vacsora eseményéből. Nem adhatta volna testét „értetek és sokakért", ha nem tudta volna, mit jelent egészen közeli szenvedése. Itt teljesedett be realiter, amit az egyházatyák sacrum et admirabile commercium névvel illettek, szent és csodálatos csere: abban a pillanatban, amikor eltörli vétkünket „saját testében" (Ef 2,14), saját testét adja. Ez az esemény Szent János szerint akkor történt, amikor szeretetének legnagyobb jelét adta (Jn 13,1), a világos, tiszta öntudat és a megrendült lelkűiét (12,27; 13,31 találkozópontjánál. Itt ugyanis az események globális vízióját el kellett veszítenie, hogy átkeljen a szenvedésekkel teli sötétségen. Hiábavaló kiváncsiskodás lenne azt kutatni, hogy az ő órájának tudata miként öltött pontos formát Jézus életében. A külső események - mint például kikerülhetetlen elítélése - alapján lehetetlen komoly következtetéseket levonni. Már Márk evangéliuma 3. fejezetének elején a farizeusok azon tanakodnak, miként lehetne tőle meg- szaDddulni. Senki nem tudja bizonyítani, hogy Jézus nem ismerte élete vége felé vagy az utolsó vacsora során az ő órájának elkerülhetetlenségét. Jézus szavai, tettei éreztették, hogy ő egész egzisztenciájában mélységesen elkötelezett és kész „megfizetni" az igazság ügyét.
