Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1994 / 1. szám - Hit a teremtésben - Kereszty Rókus: Jézus feltámadása
JÉZUS FELTÁMADÁSA 85 Krisztus feltámadásának. Azokra az ontológiai „ugrások”-ra gondolunk, amelyek az élettelen anyagtól az élőhöz és az élőből a szellemi létezőhöz vezetnek. Ahhoz, hogy ezekből az ugrásokból Isten transzcendens teremtő tevékenységére következtethessünk, a következő alapelvek érvényességét tételezzük fel: 1. Az ok és az okozat között szükségszerűen arányosság van; egyszerűbben: semmi sem adhatja azt, amit valamiképpen nem birtokol. Ennek az elvnek a tagadása végső fokon arra a képtelen következtetésre vezetne, hogy a semmi és a valami között nincs különbség. 2. Az élettelen és élő anyag, továbbá az ember és a többi élőlények között minőségi különbség van: az élő anyag magasabb fokú létező, mint az élettelen; úgyszintén az ember magasabb létrendbe tartozik, mint a többi biológiai létező. Ha ez így van, akkor nemcsak az élettelen anyag, hanem az élő létrejötte és az ember létrejötte is olyan sajátos transzcendens oksági tevékenységet kíván, amely az élettelen anyagot arra képesíti, hogy közreműködjék az élet létrehozásában, az ember őseit pedig arra, hogy szellemi lélekkel megáldott lény(eke)t szüljenek.55 Krisztus feltámadása gyökeresen különbözik a kozmikus fejlődés ezen „csodái”-tól, inkább a teremtés kezdeti aktusához hasonlítható. T. i. itt a másodlagos okok képessége és a végső eredmény között beláthatatlan távolság van, ezért az isteni beavatkozás is szemmellát- hatóbb és radikálisabb. Krisztus halott testének életre támasztása, az új és végleges teremtés kezdete: Krisztus az elsőszülött sok testvér közül, az eszkatologikus emberiség zsengéje. Mégis e végtelen „ugrás”, e végtelen minőségi különbség ellenére is megállapíthatunk bizonyos folytonosságot. Az új teremtés nem semmiből jön létre, 55 Különben minden ember foganása analóg módon megismétli az első ember teremtésének a csodáját. Valahányszor egy férfi és asszony új emberi életet nemz, a transzcendens isteni Ok úgy működik közre a nemzés aktusával, hogy a szülők és Isten együtt, bár egészen másik síkon, hozzák létre az új embert: a szülők tevékenysége közvetlenül csak a genetikai „csomagot", az ondó- és a petesejt egyesüléséből származó emberi testet hozza létre, az isteni teremtő aktus pedig arra irányul, hogy ez a test egy szellemi lény, örök életre meghívott személy önkifejezése legyen. így minden gyermek világraszületése „csoda". S ezt leginkább a szülők tapasztalják meg. Ők értik meg legvilágosabban, hogy a gyermek mennyivel „több”, mint az ő nemi aktusuk eredménye. Ember nem képes új személyt, új szellemi lényt teremteni. Isten azonban teremtő aktusát a szülők tevékenységétől teszi függővé, azokkal „működik közre".
