Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1994 / 4. szám - Isten örök Fia - Ratzinger, Joseph - Gál Ferenc (ford.): Jézus Krisztus ma

JEZCIS KRISZTUS MA 13 nincs Isten, nincs Teremtő, akkor mi emberek is csak a természet erőinek termékei vagyunk, s akkor szabad akaratunk, személyes szabadságunk sincs. Isten létének kérdése tehát egyúttal az igazság és a szabadság kérdése is. A teljes igazság csak felülről jöhet. Az ember számára a lét döntő kérdése az, hogy a Teremtőnek van-e célja és terve az emberrel? A kereszténység az első századokban azzal az újplatonikus felfogással találkozott, hogy az istenség túl elvont, túl világfeletti ahhoz, hogy kapcsolatba kerüljön az emberrel. Valójában az arianizmusban is ez a gondolat csengett vissza. Isten ott saját szellemi nagyságának a foglya, ezért örök egyedüllétben marad.10 11 A földi ember nem lehet neki barátja, gyermeke, nem építheti ki feléje a bizalom hidját. A választ Krisztus adta meg: „Aki engem lát, az Atyát látja” (Jn 14,9). Krisztus látható alakja nem sztatikus, nem egydimenziós. O nem csak tapasztalati világunkhoz tartozik. Rajta életében, halálában és feltámadásában az Atya tükröződik.11 Alexandriai Cirill ezt így világította meg: „Isten végtelen fönsége mellett Krisztus ember alakja színtelen valami. De a kiüresítésnek ez a végső foka nyilatkoztatja ki azt a szeretetet, amelyből a világ létrejött. Az alak nélküli halál vállalása láthatóvá tette az Atya megváltó szeretetét. A feltámadt Krisztus már a láthatatlan Isten képe.”12 Krisztus az isteni személynek, az örök Fiú­nak emberi lefordítása.13 Maximus Confessor még jobban fokozta ezt a gondolatmenetet: „Krisztusban az emberi természet képes arra, hogy Isten szeretetét felfogja és viszonozza. A szeretet »Isten ikonja«, azért aki Krisztust látja, az Istent szemléli.”14 Krisztuson keresztül bepillantunk a Szentháromság titkába. A 11. Vatikáni Zsinat előtt egyes teológusok, mint K. Rahner és J. M. Jungmann arról beszéltek, hogy Krisztusban a teológia és a népi ájtatosság elhanyagolja az ő emberi természetét, és a gyakorlatban a monifizitizmus felé hajlik.15 Ma ennek a fordítottja áll: sok teológus 10 Chr. Schönborn, Die Christus-Ikone, 1984, 30. 11 U. o. 30-54. 12 D. Vermeyen, Du prophet Isaie á L'Apocalypsique, 1977, 340 kk. 13 U. o. 96. 14 U. o. 134. 15 J. A. Jungmann, Die Frohbotschaft, 1934, 76 kk.

Next

/
Thumbnails
Contents