Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1994 / 2. szám - Európa lelkisége - Doré, Joseph - Török József (ford.): Teológiai áramlatok Franciaországban a II. Vatikáni Zsinat után

TEOLÓGIAI ÁRAMLMOK FRANCIAORSZÁGBAN

61

áttekinthető, értelmes, átfogó: elég megélni a vágyat, belépni a szimbólumok világába, tagolni az adott társadalomban meglévő, különböző hatalmi formákat, ritualizálni az emberi létet nagy rákérdezései pillanatában (születés, házasság, bűnösség, halál)... Ám egészen más dolog számot vetni a következő két tényezővel, amelyek meghatározók. Az első az, hogy sajátosan keresztény módszer kell mindennek megtételéhez; a másik pedig a szubjektum, az én kérdése: nem más valaki, hanem én akarom azt megtenni, saját felelősségemre. Némileg másként fogalmazva, a nehézség egyszerre származik a keresztény sajátosságból (ami történelmi ténylegesség az egyéb emberi és különösen a vallási jelenség között) és a hívő, személyes magatartás egyediségéből, amivel ahhoz (ti. a keresztény sajátossághoz) ragaszkodik az ember.

Valamennyi teológus, aki a humán tudományok területén dolgozik, tudja kezelni ezt az említett, kettős arculatú nehézséget. Ugyanakkor ezek a teológusok, kutatásaik során elhagyják a humán tudományok szoros értelemben vett területét és eljárásuk belső logikájának kérdései vetődnek föl, hiszen a humán tudományokat saját ítéletalkotásuknak alárendelve, számot akarnak vetni a keresztény sajátossággal, ami lényegileg magában hordozza a hit elemét. Ezért lehet megállapítani, hogy akár az emberi lét etikai követelményeit, akár annak szimbolikus dimenzióit vizsgálják a kutatók - amint ez az eset Emmanuel Lévinas és Edmond Ortigues munkásságánál -, meghatározó irányvonalakat képviselnek. A jelenlegi francia teológia áramlatában többek között Guy Lafon, Antoine Delzant és Louis-Ma- rie Chauvet nevét lehet említeni, és példaként Jacques Pohier és Maurice Bellet szolgálhat még hivatkozásul.

Kritikai megjegyzések

A keresztény hit effajta vizsgálata elvezet odáig, hogy szükséges több és jobb magyarázatot adni Jézus egyszeriségéről, az Egyház egyediségéről, aki őreá hivatkozik, és ettől kezdve Istenről is, aki rajtuk keresztül fedi föl magát. Ha a keresztény és történelmi-társadalmi valóság - amelyhez én is tartozom — tényleg megengedi nekem, hogy kívánságom szerint a szimbolika területére is belépjek és ott mozog-