Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1994 / 2. szám - Európa lelkisége - Pannenberg, Wolfhart - Győrffy Andrea (ford.): Az egyházak és az európai egység
AZ EGYHÁZAK ÉS AZ EURÓPAI EGYSÉG 57 történelemben még nem múlták felül, és amely a mai kereszténység számára is olyan tőkét jelent, hogy azzal a nyugati kereszténység legyőzheti a bűnre és a bűntudatra összpontosító hajlamát. Másik síkon emlékezni kellene a nyugati kereszténységnek arra, hogy a görög császárság évszázadokig védte Európát az iszlám hódítástól. Nyugat ellenben keveset tett azért, hogy segítségükre legyen. Sőt ellenkezőleg, a nyugati fölény kimutatásával is hozzájárult a szakadáshoz a XI. században. Azután egy időre elfoglalták Konstantinápolyi és ezzel gyengítették, sőt a végveszélyben magára hagyták a bizánci birodalmat. Sajnos a keletiek mind a mai napig úgy érzik, hogy a nyugati keresztények és politikai hatalmak elárulták őket. Nem említem pl. az örményeket és más keresztény népeket. Csak azt ragadom ki, hogy a mi századunkban űzték ki a görögöket Kis-Azsiából, ahol őseik majdnem háromezer éven át laktak. Ezt a „nemzetiségi tisztogatást” együttérzéssel említem, mert mint keletnémetnek, az én családomnak is el kellett hagyni azt az otthont, ahol őseink hétszáz éven át éltek. Ahhoz, hogy a keleti és a nyugati keresztények közös európai kultúrában kiengesztelődjenek egymással, szükséges, hogy nyugat és kelet egyaránt bevallja egyházi és világi politikájának önző voltát. Azonkívül szükséges, hogy ne csak az antik görög világra emlékezzünk, hanem a keresztény kelet teológiai, liturgikus és szellemi örökségére is. A keleti és nyugati egyházak kiengesztelődése lényegesen hozzájárulna a közös európai kulturális tudat megszilárdulásához. Az ilyen kiengesztelődés elkezdődött azzal, hogy a keleti egyházak tagjai lettek a Egyházak Világtanácsának; szimbolikus csúcspontját pedig VI. Pál pápa és Athenagorász pátriárka kölcsönös látogatásával érte el. Ám a folyamat még nem zárult le. Sajnos az egyházak együttléte sem teljes az ökumenikus mozgalomban. Ez a mozgalom napjainkban az egyházak életének legnagyobb eseménye, s jelentősége nem korlátozódik az egyháztörténelemre. Az egyházak korábbi szembenállását felváltotta a közeledés és együttműködés. A teológiai párbeszéd sok hitbeli tételt megvilágított, noha ezek az egyházakat évszázadokon át elválasztották. Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol az egyházi vezetőségnek dönteni kell az egyesülés bizonyos formáiról. Az egység megvalósításának történelmi alkalmát el is lehet mulasztani. Ebben a helyzetben nagy szükség van Róma püspökének kezdeményezésére, aki igényt tart arra, hogy a kérész-
