Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1994 / 1. szám - Hit a teremtésben - Balthasar, Hans Urs von - Gál Ferenc (ford.): Teremtés és Szentháromság

10

HANS a RS VON BALTHASAR

netteológiájában Izrael megtorpanásának megengedése (Róm 11,7) sem szükséges előfeltétele a későbbi megmentésnek (Róm 11,26), hanem kegyelmi adomány a pogányok mielőbbi befogadására. Tehát a bűn eltűrését nem szabad úgy tekinteni, mint isten eszközét, hogy a még nagyobb szeretetét a Fiú áldozatában kimutassa (Jn 3,16), hanem legföljebb úgy, mint a véges szabadságnak mindvégig való kiélését, hogy isten „kifürkészhetetlen útjai” (Róm 11,33) kinyilvánuljanak, s ugyanakkor övéit mindvégig való szeretet kíséri (Jn 13,1). Ehhez a kifürkészhetetlenséghez kell számítani az Atya számunkra elképzelhetetlen fájdalmát is, amely ott van a Fiú áldozatul adása mögött.

Ha tovább kérdezzük, hogy a Fiú miért teremtette a világot, illetve miért jöttek létre általa az összes dolgok (lKor 8,6), akkor ilyen feleletet találunk: Amikor már minden ellenséget a lába alá vetett, és az utolsó ellenséget, a halált is megsemmisítette, akkor átadja az uralmat az Atyának, hogy Isten legyen minden mindenben (lKor 15,24-28). A világ tehát egyértelműen Istennek, az Atyának a meg- dicsőítésére van: mivel ő eredet nélküli a Szentháromságban, neki tulajdonítjuk a teremtést.

A Szentlelket nemcsak a liturgiában nevezzük Creator Spiritus- nak, s ő nemcsak az Ószövetségben az „(ír lelke”, aki betölti a mindenséget, és aki „a dolgokat összetartva minden beszédet ismer” (Bölcs 1,7), hanem ő az Újszövetségben is a teremtés betöltője, amennyiben a Fiú által megkezdett kinyilatkoztatását teljessé teszi azzal, hogy mint az Atya és a Fiú kölcsönös szeretete, a világra is kiárassza a szeretetet. Az Igazság Lelke elvezet bennünket minden igazságra, s nem magáéból beszél, „hanem engem dicsőít meg, mert az enyémből veszi, amit hirdet. Minden, ami az Atyáé, az enyém, azért mondom nektek, hogy az enyémből veszi” (Jn 16,13-15). Ő a mi szívünkbe kiárasztott szeretete Istennek, aki a szeretetét azzal mutatta meg irántunk, hogy Krisztus akkor halt meg értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5,5). Az Atyát és Fiút összekapcsoló Szentlélek megigérése a teremtett világ számára nem más, mint a világ legvégső lehetséges egyesítése a Szentháromsággal: „Mi az istentől való Lelket kapuk, hogy megértsük azt, amit Isten ajándékozott nekünk" (lKor 2,12).

Fordította: Gál Ferenc