Communio, 1993 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993 / 1. szám - Az ember és az örök élet - Balthasar, Hans Urs von - Török József (ford.): Programunk: Communio
PROGRAMCIKK: COMMÜMIO 7 egyességben áll az emberi „szabadsággal” (mint a totális Természet vagy a logosz törvényének követési lehetőségével). Ám a világnak ilyesfajta felfogása, ami nem tesz különbséget Isten és az ember között, a Szentírás jelenléte óta végérvényesen túlhaladott. Az abszolút értelem, melyben minden ember osztozik, csak kétféle módon képzelhető el: vagy, mint a kereszténységben, a transzcendens isteni értelem a világban, és amely az igazi szabadságban számunkra megengedi, hogy a kegyelem révén belőle részesedjünk (csak erre a transzcendenciára való tekintettel lehetne isteninek nevezni). Vagy ott egy másik mód, tehát a világ fejlődésének utópikus célja, amely az anyagból kiindulva fölemelkedik és az egyéneket önmaguk felülmúlására késztetve „előre” serkenti, a totális értelemben és szabadságban megvalósuló határtalan közösség kölcsönösségében. Az ember így, ebben az irányban mindent meg tudna tervezni, mindent meg kellene terveznie, szükség esetén a forradalmi erőszak által megszüntetve minden magántermészetű realitást, ami fékezően hat. Ez az ideális állapot, nyilvánvalóan oly közeli, majdnem kéznyújtásnyi távolságra, amelyet minden eszközzel meg kell ragadni, és erőszakkal be kell léptetni a valóságba. Ezzel ellentétben, a keresztények számára a közösség, amit Isten Krisztuson keresztül az emberiségben létrehoz, kettős alapon nyugszik: 1. Magán Istenen, aki nem tudna fölajánlani személyes közösséget vele és az emberek között, ha Ő már önnönmagában nem volna egy kifürkészhetetlen közösség: a személyek örvendezése egymásban, és kölcsönös csere, ami föltételezi a másik szabadságának a szeretet útján történő tiszteletben tartását. 2. Másrészről az emberiségen: ha az ember nem lenne Isten képmására és érte teremtve, nem érezné ezt a szenvedélyt, ami állandóan hajtja az emberek közötti, mind tökéletesebb közösség keresésére, úgy, amint azt ő ki tudja vetíteni a földi kapcsolatok keretein belül. Kapcsolat, párbeszéd, javak közössége: nyilvánvalóan csak eszközök annak megközelítésére. A dolog maga végül is elképzelhetetlen, transzcendens marad. Ezek után nem marad más, mint a következő alternativa: vagy a keresztény közösség az isteni logosz valóságos princípiumában, ti. az, ami nekünk adatott Jézus Krisztusban, mint az ősi ígéretek csúcsa és
