Communio, 1993 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1993 / 4. szám - Isten neve - Le Gall, Robert - Török József (ford.): Isten nevei a liturgiában

ISTEN NEVEI A LITURGIÁBAN

47

mivel arra kapott felszólítást, hogy csatlakozzon ahhoz a szeretet-pár- beszédhez, ami az Atya és a Fiú örökéletét alkotja. Vágy és hívás a jegyesek között, ahol a Lélek is jelen van, mint élő, örök és személyes kapcsolat az Atya és a Fiú között.

A zsoltárok az istengyermekségre hívnak bennünket, mivel ezekben halljuk az Atya hangját, amint Fiának, az elsőszülött testvérnek mondja: „Fiam vagy te, ma szültelek téged” (Zsolt 2,7). Mi pedig az egyetlen Fiúval válaszoljuk: „Én Atyám vagy te, és én Istenem, és üdvösségemnek kősziklája” (Zsolt 88,27). A fogadott fiúk Lelke pedig Krisztussal egybehangoltan mondatja velünk az Egyházban: Abba, Atyai (Róm 8,15). Végső soron ez az a név valamennyi, általunk Istennek adott név közül, amelyet valósággal dédelgetni kell (vö. Zsolt 5,12). Nem teszi érvénytelenné, fölöslegessé a többi nevet, mert mi Istent továbbra is Clrunknak, Dicsőségünknek, Örömünknek, Sziklavárunknak nevezzük. Nem fordít el bennünket Jézus nevének állandó segítségül-hívásától, mivel a Lélek ihletésére az ő Nevében (vö. Jn 14,13.14.26; 15,16; 16,23.24.26) tudjuk mondani: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te NeuedY’

Fordította: Török József