Communio, 1993 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1993 / 4. szám - Isten neve - Sales, Michel - Török József (ford.): Ki tudja kiejteni Isten nevét?

KI TUDJA KIEJTENI ISTEN NEVÉT?

11

fiaihoz: Aki van, az küldött engem hozzátok. Azután még ezt mondta Isten Mózesnek: Jahve, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene küldött hozzátok. Ez az én nevem mindörökre és így kell neveznetek nemzedékről nemzedékre” (Kiv 3,14-15).

A YHWH (Jahve) név kinyilatkoztatása lényegi kapcsolatban van azzal a rendkívüli, emberileg valószínűtlen, ám abszolút nem lehetetlen eseménnyel, ami az Egyiptomból történt kivonulás. Mindamellett isten nem avatkozik bele közvetlenül az emberi történelembe. Állandó elmélkedés tárgya az emberi szabadság, ami szabadon együtt működik a mindenható kegyelem ajándékával és hívásával. Mózes igenje nélkül nem lett volna kivonulás Egyiptomból, amint Mária /latja nélkül nem következett volna be az Ige megtestesülése. Ez annyira igaz, hogy Isten az emberiség történelmében semmit sem tesz az ember nélkül. Mózes habozása, küldetésével szembeni kétsége és az Istenhez intézett kérdése nem a hitetlenség jele; éppen úgy, amint Mária Gábriel angyalhoz intézett kérdése - „Hogyan lehetséges ez, hiszen férfit nem ismerek?” - sem a kétely megnyilatkozása.

Ha Mózes azon erősködik, hogy megismerje Annak a nevét, Aki őt küldi, csak azért van, mert Istentől küldetést kapott. A kezdeményezés tehát nem tőle származik és a beteljesedés őt túlhaladja. Az egyiptomi kivonulástól az ígéret földjének küszöbéig Mózes számtalan dolgot Jahve nevében kér, akinek ő hitben engedelmeskedik. Engedelmessége mértékében fedezi fel Annak hűségét, igazmondását, hatalmát, Akinek a neve iránt ő és a nép engedelmes. így Mózes megtapasztalja a Jahve neve iránti engedelmesség jótékony hatását mind önmagát, mind a népet illetően; mert Jahve őt választotta, hogy Izraelt a fogságból kiszabadítsa. A nép hűtlensége viszont a pusztában föltárja előtte, hogy milyen ára van a hitetlenségnek, engedetlenségnek;

vagyok, aki van (a Septuaginta így fordítja a héber szöveget. Vö. La Bible d’Alexandrie. L'Exode, Cerf, Paris, 1989, 92. Akik a Septuaginta görög fordításában csupán a görög ontológiának a biblikus teológiába történt erőszakos behatolását akarják látni, azok vegyék figyelembe, hogy ez a másik irányba éppen úgy igaz: a lényegileg személytelen és történelmi távlatot nélkülöző görög ontológiában a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás perszonalista és történelmi távlatú ontológiája is behatolt. A „történelmi ontológia" kifejezést G. Fessard alkalmazta. Vö. De l’actualité historique. Paris, 1963; La dialéctique des Exercises spirituels de saint Ignace de Loyola. Paris, 1956, 1966, 1984; főként a 3. kötet, 449-475.