Communio, 1993 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993 / 1. szám - Az ember és az örök élet - Ratzinger, Joseph - Tímár Ágnes (ford.): Communio - kitűzés
24 JOSEF RATZINGER bözőség szintézisét kívánja meg. Hans ürs von Balthasar kiadói tevékenységéből kifolyólag tudta, hogy milyen nagy még ma is a távolság csak az európai kultúrák között is. Például szerkesztett egy sorozatot Theologia Romanica címmel, melyben a francia teológia legjobb műveit német fordításban hozta ki. Tudomásul kellett vennie, hogy ezek Németországban eladhatatlanok, mivel a művek kulturális megfogalmazása a németek számára idegen volt. A folyóiratnak azt is szolgálnia kellett, hogy a különböző kultúrákat egymás felé megnyissa és dialógust hozzon létre köztük, ugyanakkor mindegyiknek hagyja meg az őt megillető helyet. Mert ma már olyan különböző szituációk vannak az Egyházban és a társadalomban, hogy ami az egyik helyen égető, az idegen lehet másutt. Abban állapodtunk meg, hogy lesz egy változatlan alaprész nagy teológiai cikkekkel, amit megbeszélt közös terv szerint dolgozunk ki, és egy másik rész, ahol a résztvevő országok teológusai minden kiadásban szóhoz jutnak. A második részt fenntartják a mindenkori, országonkénti szerkesztőbizottságoknak. Ezzel kapcsolatban Németországban elhatározták, hogy ez a második rész - a Hochland hagyományát folytatva - lehetőleg átfogó kulturális témákkal foglalkozzék. A teológiának és a kultúrának a kapcsolata is lényeges jellemzője kellett hogy legyen a folyóiratnak. Ebből viszont az is következett, hogy helyet kellett adnia a szerkesztőségben papoknak, világiaknak, teológusoknak és más tudományágak képviselőinek is, hogy a folyóirat a hit és a kultúra közötti eszmecsere fórumává lehessen. A Communio fogalmából számunkra egy további, és akkor nagyon fontosnak tűnő jelleg is következett. Nem akartuk a Commu- niót egy semleges piacra bedobni és kivárni, hogy milyen közegben találja meg olvasóit. Úgy tűnt, a cím megkívánja azt, hogy a Communio folyóirat közösséget formáljon és mindig újra Communióból nőjjön ki. A különböző helyi középpontokban alakuljanak Communio- körök, ahol ezt a folyóiratot úgy tekintik és úgy beszélik végig, mint valamiféle szellemi alapvetést, és visszacsatolva ezektől a köröktől jöjjön felénk kritika és ihletés. Tehát röviden: újszerű dialógusra gondoltunk az olvasókkal. A folyóirat ne csak úgy kapjon teret, mint szellemi ajánlat, hanem hordozó kontextusa legyen az életnek. Itt még arra is gondoltak, hogy az anyagi fedezet újszerű biztosítása is lehetségessé válhat nem egy fix tőkéből kiindulva, hanem mindazok közös kezdeményezéséből, akik mint szerzők és olvasók, ténylegesen az
