Excerpta e litteris circularibus dioecesanis ab anno 1919 usque ad annum 1938 incl. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissis

1930.

1930.

— 70

8. mondotta, hogy a konszekrált ostyák rendes körülmények között minden szombaton meg- újítandók. (Stat. 9.) Mikor pedig b. e. Yaszary Kolos a templomigazgatók jogait és kötelességeit összefoglaló körrendeletét adott ki, a templomigazgatónak a szentostya megújítására vonatkozó kötelességét a következő szavakban körvonalozta : «Munus eiusdem est particulas consecratas alternis saltem hebdomadibus renovare consumptis particulis veteribus. Hostiae consecrandae sint recentes et nunquam plus quam viginti dies a sua confectione habeant. Nunquam tamen renovationem hanc ultra quindecim dies differat. Diem renovationis sollicite inscribat tabellae in sacristia affigendae.»1 Ez a főpásztori utasítás már abban a kérdésben is állást foglal, mikor lehet az előkészített kenyeret recens-nek mondani és magáévá teszi azt a sokak által régen elfoglalt álláspontot, hogy az elkészítéstől számított három héten belül az ostya még frissnek (recens) mondható, azontúl azonban nem.2

Fentiek figyelembevételével a következőket rendelem :

1. A plébánosok, illetőleg templomok igazgatói a legmesszebbmenő gonddal őrködjenek azon, hogy a szentmiséhez szükséges kenyér és bor olyan legyen, hogy a szentség érvénytelenségének veszélye emberileg ki legyen zárva.

2. Ezért, amennyiben a szentséghez szükséges anyagot nem maguk állítják elő, lehetőleg szerzetesektől szerezzék be a teljesen megbízható bort és ostyát. Ez utóbbira nézve újólag felhívom a figyelmet a budapesti Reparatrix-zárdára (IX., Üllői-út 75), ahonnan ostya könnyen beszerezhető.

3. A plébánosok és templomok igazgatói tegyenek ide jelentést arra nézve, honnan szerezték be eddig a szükséges misebort és szentostyát.

4. Különös gond fordítandó arra, hogy a szentostyák úgy legyenek elkészítve, hogy kisebb részecskék könnyen ne váljanak le róluk. Ezért a miséző papok szokják meg, hogy a könnyen leváló morzsákat mise előtt körülsimítással eltávolítsák. Hasonlóképen gondos körülsimítással készítendők elő az áldoztatáshoz szánt kis ostyák is, mielőtt a cibóriumba kerülnének.

5. A szentségházban őrzött konszekrált ostyák megújítását illetőleg utalok b. e. Vaszary Kolosnak a templomigazgatók részére kiadott és fentebb szószerint idézett rendeletére. (Litt. Circ. Ann. 1907. p. 15. n. 3.)

1 Litt. Circ. An. 1907. p. 15.

2 így rendelkezett már Borromei Szent Károly is a milánói egyházmegyében.

II. Az áldoztatásnál elhulló morzsák össze- 8. gyűjtése. A Congregatio utasításában másodsorban azt célozta, hogy újabb intézkedéssel meg- akadályoztassék a konszekrált ostyákról esetleg leváló morzsák elhullása s hogy ne fordulhasson elő könnyen, hogy a pap kezéből a szentostya a földre hulljon. Eddig e célból általánosan az áldoztatórácsra alkalmazott fehér térítőt használtuk, azonban mindenki saját tapasztalásából tudja, hogy ez a terítő a célnak nem felel meg tökéletesen. Ha sajnálatosan megtörténik, hogy a szentostya kihull a pap kezéből, sokszor nem akad meg a térítőn, hanem tovább csúszik a földre. Ami pedig a szentostyákról lehulló morzsákat illeti, ezeket a fehér térítőről nem lehet összegyűjteni. Több országban már régen az a szokás honosodott meg, hogy az áldozok tálcács- kát tartanak álluk alá s ezzel fogják fel az esetleg lehulló morzsákat. Ez az áldoztatásnál használt tálca nem azonos a szentmise kelyhének pate- nájával. Rendesen nagyobb és a legtöbb helyt nem is kerek alakú. A szentmise kelyhének pate- náját erre a célra nem szabad felhasználni, mert az konszekrált tárgy lévén — és pedig egyenesen a szentmise végzésére konszekrált tárgy —, így laikusok kezébe nem adható. Általánosságban kétféle alakot használnak külföldön. Az egyik nem túlságosan mélyített, a szentmise patenájá- nál nagyobb és súlyosabb kerek alakú tányér.

A másiknak alakja pedig a téglalap vagy trapéz, melynek három oldalát alacsony perem veszi körül, a negyedik oldal ellenben szabad. Az áldozó ezt a peremnélküli oldalt tartja álla alá.

A szentszék az áldoztatótálca alkalmazását, mely sok helyen igen jól bevált, most általában kötelezővé akarja tenni s ezért utasításának megfelelőleg erre nézve a következőket rendelem :

1. A templomokat fel kell szerelni aranyozott ezüstből vagy egyéb fémből való tálcával (patina), melyet az áldozó hivő álla alá tart és miután magához vette a szentostyát, tovább adja szomszédjának. Ha többen áldoznak, az áldoztató pap a sor végén utoljára áldozótói vegye el a tálcát s a következő sorban legelői térdeplőnek adja át. Nagymisében, mikor diakónus segédkezik, ez tartja a tálcát az áldozok álla alá.

2. Az áldoztatásnál használandó tálca bármilyen alakú lehet, csak fémből legyen és azon a felületén, ahova az esetleges morzsák hullanak, teljesen síma legyen, minden bevésett, vagy kidomborított díszítés nélkül.

3. A hívek kioktatandók, hogy a tálcát vízszintesen tartsák s így is adják tovább, nehogy az esetleg rajta levő morzsák lehulljanak.

4. Az áldoztató pap a tálcát ujjával gondosan simítsa le és az esetleg rajtalevő morzsá-