Circulares litterae dioecesanae anno 1949.
VII.
31 dák Biztosító Szövetkezete arra is, hogy a korábbi iskolafenntartók által az államosítás időpontja (19Í8. évi jünius lió 16. napja) utáni időre kifizetett biztosítási díjrészleteket, illetve uzoknak az említett időpont utáni időre eső arányos részét a korábbi iskolafenntartóknak kérésükre visszatéríti, illetve gondoskodik arról, hogy a többi biztosítóvállalat hasonló módon járjon el. Fentiekről tudomásvétel és esetleges eljárás céljából értesítem azzal, hogy az egyházmegyéhez tartozó női szerzetesrendeket is értesíteni szíveskedjék.“ 2761. sz. Állami tulajdonba átment volt egyházi iskolai ingatlanok után esedékes közadók behajtása. > Tudomásulvétel céljából valamennyi érdekelttel közlöm a magyar pénzügy- miniszter 62.403/1949. VII. számú, a pénz- ügyigazgatöságokhoz intézett körrendeletét : „Tudomásomra jutott, hogy az adóügyi hatóságok az 1948. évi XXXIII. t.-c. 3. §-ának (1) bekezdése alapján az állam- kincstár tulajdonába átment volt egyházi iskolai ingatlanokat terhelő és 1948. évi június hó 30.-a után esedékessé vált közadók és egyéb közszolgáltatások behajtása iránt a volt iskolafenntartó egyházak, illetőleg közületek ellen a behajtási eljárást folyamatba tették. Arra tekintettel, hogy a szóbanlevő iskolai ingatlanok az említett törvényhely alapján 1948. évi június hó 16.-tól kez- dődőleg az államkincstár tulajdonát kéEsztergom, 1949. június 23-án. pezik, meghagyom a pénzügyigazgatóságnak, haladéktalanul intézkedjék aziránt, hogy a községi elöljáróságok (adóhivatalok) a volt iskolafenntartó egyházak és közületek ellen az állam tulajdonába átment ingatlanok után kivetett köztartozások behajtását szüntessék be. Budapest, 1949. április 30. A miniszter rendeletéből : Dr. Keresztessy Ernő s. k., miniszteri osztályfőnök. Ä kiadmány hiteléül: Budapest, 1949. május 2. Olvashatatlan aláírás s. k., min. irodafőigazgató.“ A missziós gondolat ébrentartására igen jól beválnak a havi missziós szent- ségimádási órák. Waigand József összeállításában most jelent meg 12 ilyen missziós szentóra-ájtatosság a 12 apostol tiszteletére. Mindegyik szentóra az imádságokon és énekeken kívül három elmélkedést tartalmaz az egyes apostolok életéből. Családi, vagy magánájtatosság- nak is alkalmas. A 12 négyoldalas füzet egybefűzve kapható a Kordánál 2 50 Ft-os árban. Ajánlom a T. Papság figyelmébe. 2536. sz. Waigand: „12 missziós szentóra“ ajánlása. Dr. Bartl Lőrinc és ár. Vajda József teológiai tanárokat examinatores pro- synodales-sé neveztem ki. Marosi József mohorai plébános és Pleier József székesfővárosi hitoktató érdemes munkásságuk elismeréseképen érseki tanácsosi kinevezést nyertek. 2747. sz. Személyi változások. 2>r. Drat)os János s. k. érseki általános helytartó. Felelős kiadó: Dr. Mátray Gyula. — Buzárovits G. könyvnyomdája, Esztergom. — Felelős nyomdatulajdonos: Philipp József.