Circulares litterae dioecesanae anno 1948.

VI.

és mestereik tanaitdl, bizonyítékául annak, hogy a katolikus nevelés nem köti gúzsba a szellemet, hanem megadja annak szabadságát.Ez a sza­badság felel meg a demokratikus szellemnek is. De.van-e szabadság ott, ahol a katolikusoknak nem lehetnek saját iskoláik?Ahol nem tűrnek mást, csak az állami iskolákat? Ást az állami iskolát,amelyen keresztül a mindenkor uralkodó, sokszor kisebbségi pártok akarják a többség gyer­mekeire rákényszeriteni a maguk világnézetét? Egyszer az egyik part, másszor a másik, aszerint, hogy melyik kerül uralomra. És mindegyik ,az .iskola révén akarja a maga uralmát állandósítani! Nem, ez nem demok­rácia, ez nem is, szabadság... Akik as Egyházat a reakoió fészkének sze­retik tekinteni, akiknél^ reakció minden, ami katolikus, ne benne ke­ressék a reakciót, hanem az efféle szabadságéi!enes törekvésekben. És ha katolikus iskoláinkat kiéheztetni akarják, megvonván tőlük az államsegélyt és mondván? tartsák fenn azokat magúk erejéből a. katolikusok, akkor mi erre azt feleljük: a katolikus iskoláknak a- — dott államsegély nem kegyadomány, hanem a-.katolikus szülők adójának visszajáró része. Egyes nyugati, igazán demokratikus országokban,igy pl- Angliában és Hollandiában a katolikus iskolákat egészen az állam, illetve a közület tartja fenn, mondván: a katolikusoknak joguk van ar­ra, hogy az ő adójukból őnekik való katolikus iskolát tartsunk fenn.! Ha tehát a magyar állam az adókból iskolákat tart fenn, a mi adónkból katolikus iskolákat tartson, vagy legalább hathatósan segélyezzen­Különösen joguk van erre a fenntartásra szerzetes iskoláink- nak? amelyeket a földreform létalapjuktól fosztott meg.Mikor az állam a szerzetesrendeknek földjét a nép számára igénybe vette, akkor ün­nepélyes, törvényes formában kárpótlást ígért és ezen ígéret és tör­vény értelmében jógiik van szerzetes iskoláinknak az államtól személyi és anyagi terheik kiutalására - ismételjük, nem kegyképen, hanem az igazság alapján S És szerzetes iskoláink épugy, mint egyéb katolikus iskoláink az államnak ezen kiadásait bőségesen megtéritik szellemiek­ben és erkölcsiekben, mert ha valamely rendszernek, úgy a demokratikus rendszernek van. szüksége a nép széles rétegére kiterjedő műveltségre __ é s felelősségérzetre, mindkettőt pedig legnagyobb eredménnyel katoli­kus iskoláink teremtik meg és terjesztik. Talán úgy tetszik - Kedves Híveink - hogy aggódás szól sza­vainkból, amikor a katolikus iskolák és hitoktatás mellett valóságos védőbeszédet tartunk. Pár alaptalannak bizonyulna aggódásunk ! Előt­tünk azonban az Ur szava lebeg: Lelkek pásztorai, őrködjetek!Őrködje­tek és imádkozzatok ! És felhívunk titeket - Kedves Hiveink -,ti is őrködjetek, ne aludjatok, mint az apostolok a Getszemáni kertben, őr­ködjetek és imádkozzatok, hiszen a ti ügyetekről, gyermekeitek és uno­káitok leikéről és rajtuk keresztül a hasa jövőjéről van sző ! Oly vigasztaló számunkra látni buzgóságtokat a templomban, de üresek lesz­nek a templomok és csak négy fal között fogják bemutatni a legszen­tebb áldozatot, ha iskoláinkhoz és a hitoktatáshoz nem ragaszkodtok és gyermekeitek vallás nélkül fognak felnőni. Sőt papjaitok sem lesz­nek a legszentebb áldozat bemutatásához, a szentségek kiszolgáltatá­sára, mert vallás nélkül nevelt ifjúságban hogyan támadjanak papi hi­vatások? Előttünk azonban más jövő képe lebeg, nem ilyen szomorú jö- —— vőé: a katolikus újjászületés képe, mely szerte a világon erőteljesen és biztatóan bontogatja szárnyait és amely hivatva van megújítani a föld színét, az igazság, a béke, az emberi testvériség és szabadság jegyében, az ifjúság katolikus nevelése utján. Az elhangzottak tanúsítják, hogy komoly szavakkal és súlyos érvekkel támasztottuk alá igazságunkat és egyben cáfoltuk az alap nél­kül felhozott és kiélezett vádemeléseket. Folytattuk ezt a higgadt védekezést egészen a mai napig. Állásfoglalásunk - úgy látszik - meg­értésre és elfogadásra nem talál és igy:kényszerülünk folytatni a küz­delmet elvitathatatlan iskolai jogaink érvényesitése érdekében. Számítunk ebben a mostani válságos napokban különben is Ked­ves Hiveink, valamennyietek,első sorban is a katolikus szülők minden lehető támogatására. __ E rősen hisszük, hogy ügyünk mellett tudhatjuk iskoláink ér­demes tanerőit, akiket ugyan minden lehető módon iparkodnak átcsáMta­- 4 -

Next

/
Thumbnails
Contents