Circulares litterae dioecesanae anno 1947. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
X.
Kedves Híveink! A magyar kereszténység és a vele sorsközösségbe kapcsolódott magyar nép, de a világ sincs még túl a megpróbáltatásokon. Érezzük, milyen áldozat Egyházunkhoz hűnek, elveinkhez ragaszkodva, ősi erkölcsünkben erősnek maradni. Mi katolikusok mint a kereszténység megalkuvásnélküli őrei, itt állunk ezen a sok vérrel áztatott hazai földön és ne számítsunk világi segítségre. Isten nem kényezteti Egyházát és híveit. Engedi, hogy bajba, viharba jussanak. A megpróbáltatások nyitják ki szemünket, hogy megértsük, mennyire nem ez a föld, nem ez a világ a mi szövetségesünk, hanem egészen máshonnan van a mi erőnk és egészen másfelől kell várnunk győzelmünket. «Süvöltő felhők közt nyugodtan tündökölsz, tiszta, szép Csillagunk ...» — mondja a viharok közt hánykódó magyarság éneke. «Nagyasszonyunk, hazánk reménye» — zokogja bús nemzete és «nagy ínségben lévén, így szólít meg Hazánk» —, fordulunk könyörgő szavunkkal Boldogasszony Anyánkhoz, régi nagy Pátrónánkhoz. Van Nagyasszonyunk, van ennek az egymagában álló népnek édesanyja 1 Főpásztori szavunkkal őfeléje akarunk irányt mutatni. Nem szabad e népnek reményét elvesztenie, de a reménynek az ősi alapokra kell épülnie. A mi reményünk alapja a Boldogasszony ! I. Nem jelentéktelen ájtatosságról beszélünk nektek, amikor a Szűzanyára mutatunk, hanem olyanról, melyre maga az Isten tanított. Az első Üdvözlégy Máriát angyal mondotta el Isten megbízásából Názáretben. A legrégibb Mária-imádságot, a Magnificat-ot (Magasztalja az én lelkem az Urat) maga Mária mondotta el. Az első Mária-tisztelő gyermek Jézus Krisztus volt. A Megváltó első csodáját Mária közbenjárása eszközölte ki a kánai menyegzőn. Ezek az első Mária-dícséretek mind a Szentírásban vannak megörökítve. Hogyne fordulna hát az egész Anyaszentegyház bizalommal ilyen közbenjáróhoz, hogyne tekintene vallásos tisztelettel ilyen édesanyára, ilyen tiszta szűzre ! Legfeljebb az tölthetne el aggodalommal, hogy számít-e valamit emberi dicséret az Istené mellett, merhetjük-e édesanyánknak szólítani azt, aki Isten Fiának volt édesanyja. A tisztelet érzése elfogódottá tenne, ha nem ugyanaz az isteni Gyermek mondotta volna a megváltás órájában, mikor a kereszten függött Szent János személyében mindnyájunknak : «Fiam, íme, a te Anyád!» Mi Szent János apostol utódainak érezzük magunkat, s tiszteletünk, szeretetünk buzgó érzésével nevezzük őt Úrnőnknek, de egyúttal Édesanyánknak is. 1
