Circulares litterae dioecesanae anno 1946. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae

Krisztusban Kedves Híveink!

mekeiket vallásosan kell nevelniük, mert erről egykor felelnek Istennek, aki gyermekeiknek nemcsak testét, hanem lelkét is rájuk bízta. Számtalanszor tapasztaltaljuk, hogy ezt a felelősséget átérezte olyan szülő is, aki pedig maga nem volt gyakorló katolikus. Amint tisztességes apa nem fogja kibocsátani gyermekét az életbe anélkül, hogy valami mesterségre, tudományra, vagy kenyérkereseti módra meg ne tanítaná, hasonlókép nem fogja komoly szülő kibocsátani gyermekét az élet küzdelmeibe anélkül, hogy a vallás erejével fel ne vértezné a kisértések csábításai és a megpróbáltatások nehézségei ellen. Börtönben mondta egy diplomás rab: . Sok mindent kaptam jómódú szüleimtől, csak a legszükségesebbet, a hitet nem, s azért kerültem ide.“ A harctér borzalmai között pedig nem egy katona tett magában szemrehányást szüleinek, hogy nem tanították meg imádkozni és igy nélkülözte a harcok borzalmai közt azt az erőt és vigaszt, amit imádkozó társainál tapasztalt. És vájjon — Kedves Híveink — akarjátok-e, hogy egykor ravatalotoknál és sírotoknál némán, imádság nélkül álljanak gyermekeitek?

Ha nem lesz hitoktatás, ez vár reátok: gyermekek, kik nem ismerik a tízparancsolatot, a negyediket sem; gyermekek, akik nem imádkoznak szüléikért, sem amíg élnek, sem miután már meghaltak.

És ne mondja senki: tanítsák a szülők maguk otthon gyermekeiket a hittanra, mert tudjuk, hogy rengeteg gondjuk és elfoglaltságuk között erre rendszeresen nincsen idejük. Hisz épen arra való az iskola, hogy azt pótolja Az olvasást, a számtant, a nyelvtant sem érnek rá a szülők otthon tanítani, meg sok szülő nem is ért hozzá, azért küldi gyermekeit az iskolába. Csak az annyira fontos hittant akarják teljesen a szülők nyakába varrni — természetesen csak azért, hogy egyáltalán ne kapjon a tanuló hitoktatást.

Azt is szokták mondani, hogy a gyermekre nem szabad lelkiismereti kényszert gyakorolni, hanem szabadságára kell bízni: akarja-e a vallást és ha igen, melyiket akarja. Csodálatosan következetlenek a szabadságnak ezen bajnokai, mert az ellen már nincs szavuk, hogy az írást, az olvasást, a számtant, a földrajzot, meg egyébb ilyen tudományokat a gyermekekre ráerőltetjük anélkül, hogy kérdeznők: tetszik-e nekik? Csak a hittantól féltik a gyermekek szabadságát 1 Különben is a katolikus hittant a tanulók soha sem érezték rájuk erőltetett tantárgynak, mert vallásunk tanai nagyon is eszükhöz és szivükhöz szólnak. Az a terv pedig, hogy minden tanuló maga döntse el: akarja a hittant vagy sem és a hit" tan ne legyen kötelező, hanem csak tetszésszerinti, a józan nevelés ellen van, mert a gyermek és az ifjú nem rendelkezik még a kellő Ítélőképességgel ilyen kérdések eldöntésére. Ép igy helytelen volna a szülők tetszésére bízni: akarják-e gyermekük számára a hitoktatást, mert ez ellenkeznék Isten mindenfölött álló jogával a gyermek leikéhez és a gyermek jogával az örök igazságok megismeréséhez.

III. Végül — Kedves Híveink — azokhoz akarunk szólni, akik a demokráciát féltik iskoláinktól és hitoktatásunktól. Nyugodtak lehetnek: az igazi demokratikus szellemmel nem fognak szembe kerülni annak az Egyháznak iskolái és annak az Egyháznak a hitoktatása, amely Egyház az egyszerű népnek oktatását és nevelését mindig elsőrendű kötelességének ismerte és amely Egyház ösztöndíjakkal annyi, de annyi szegény gyermeknek tette lehetővé a tanulást és a társadalmi felememelkedést. Papok tanították, vagy taníttatták ilyen módon a szellemi és társadalmi élet nem egy kiválóságát, kik között akadtak olyanok is, akik később messze eltávolodtak jótevőik és mestereik tanaitól, bizonyítékául annak, hogy a katolikus nevelés nem köti gúzsba a szellemet, hanem megadja annak szabadságát. Ez a szabadság felel meg a demokratikus szellemnek is. De van-e szabadj ság ott, ahol a katolikusoknak nem ^ehetnek saját iskoláik? Ahol nem tűrnek más csak az állami iskolát? Azt az állami iskolát, melyen keresztül a mindenkor ural-