Circulares litterae dioecesanae anno 1946. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae

Krisztusban Kedves Híveink!

zsarnoki rendelettel az ilyeneket bezáratta, illetve elvette, vagy fenntartásukat lehetetlenné tette.

De vájjon nem jók-e a mi állami iskoláink is ? — kérdezhetné valaki. Miért erőltetik a katolikusok az ő iskoláikat, melyek csak elválasztják a magyart a magyartól és felekezeti viszályokat támasztanak, nem szólva arról, hogy akadályozzák az állam nevelési céljainak összpontosított megvalósítását ?

Minderre a válasz, Kedves Híveink, hogy a tapasztalat szerint a hitvallásos iskolák nem támasztanak felekezeti viszályokat, ellenkezőleg biztosítják a különböző vallásoknak a maguk szellemi állományának békés megtartását. Ami pedig az állam nevelési célját illeti, ha ez nem a totális államokban uralomra törekvő pártcél, vagy egyeduralmat igénylő idegen világnézet, — mely törekvések ellen épen a közelmúltban tanúsított erős ellenállást a katolikus iskola, — akkor ez nem lehet más, mint becsületes, hazaszerető, művelt honpolgárok nevelése. E tekintetben pedig katolikus iskoláink mindig megtették kötelességüket és teljes sikerrel működtek.

Nem vonjuk kétségbe más iskolák érdemeit. Az állami és egyéb közületi, igy főleg a községi iskolákban is sok derék katolikus tanítónk és tanárunk működik, kik valamikor maguk is katolikus iskolákban nevelkedtek. Egy hiányuk azonban van : a bennük élő katolikus meggyőződést és hitelveket nem érvényesíthetik rríaradék nélkül tanítói és nevelői munkájukban, mert mindig tekintettel kell lenniük másvallású tanítványaikra. Azonfelül a nem-katolikus iskolákban a legkülönbözőbb vallási felfogású emberek tanítanak és igy nincs egységes szellem a nevelésben. Megtörténhetik az, hogy pl. a történelem órán a nem-katolikus tanító úgy tünteti fel Egyházunkat, mint valami maradi, reakciós intézményt, felújítja az Egyház ellen ismert összes rágalmakat és egyoldalúan kiszínezi a történelmében mutatkozó emberi gyarlóságot, míg a hittanórán a gyermek az Egyház isteni alapításáról és áldásos működéséről tanul. Avagy a természetrajz órán egy materialista tanár esetleg azt magyarázza, hogy nincs Isten és nincs halhatatlan lélek, hogy csak anyag és erő van; a hittanórán pedig, sőt otthon a szülői házban is helyesen azt tanulja a gyermek, hogy mindeneknek teremtője és végső oka és egyúttal a mi gondviselő Atyánk és örök Biránk az Isten. Nemde káros összeütközések, zavarok keletkeznek az ilyen ellentétes tanítások nyomán a gyermek lelkében, melyek kételyekre és hitetlenségre vezethetnek? De ha nem is bántják valamely iskolában a vallást, ha az úgynevezett semlegesség nevében csak hallgatnak Istenről, mintha nem is léteznék, vagy mintha jelentéktelen tényező volna az életben — már akkor is vallásellenes volna az iskola. Mert Istenről hallgatni, Istent tudomásul nem venni, az Ő szent fölségét bántó, mélyen sértő közöny. A vallási közöny pedig, melyet igy a gyermekbe oltanának, még a hitetlenségnél is rosszabb, mert a tapasztalat szerint könnyebb megtéríteni egy harcos hitetlent, mint egy lagymatag, hitközömbös névleges keresztényt.

Ezzel szemben a katolikus iskolában nemcsak hittanórán, hanem minden órán katolikus levegőt és szellemet szívnak magukba a tanulók. Itt nem támadhat zavar a gyermek vagy ifjú lelkében ellentétes tanítások miatt és ez az iskola nem kerülhet összeütközésbe a katolikus szülői ház felfogásával és megszentelt hagyományaival. Itt harmonikusan, egyöntetűen, egy célra tör a nevelői munka. Mert nevelnek itt és nemcsak tanítanak 1 Itt van határozott, fenséges, mindent átfogó nevelesi cél: a létek üdvössége ! Megvannak a biztos, kipróbált nevelési eszközök : az örök igazságok és az evangéliumi erkölcs a követésre méltó példák : Krisztus és a szentek élete. Megvannak az akarat számára a természetfölötti erőforrások. az isteni kegyelem eszközei: a szentségek és szentelmények. És meg vannak a hivatott tanítók, kik a gyermekben és ifjúban a Krisztus kis barátait látják és rágondolnak az Ur szavára: „Aki befogad egy ilyen kisdedet az én nevem-