Circulares litterae dioecesanae anno 1946. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
V.
Kedves Híveim ! A máskor vidám és hangos, most bánatos és csöndes farsang elmúltával közelegnek hozzánk lelkünk megszentelésére a kedves, az üdvösséges idő, (Kor. 11. 6, 2.) a Nagyböjt, Jé^us Krisztus keserves kínszenvedésének, fájdalmas keresztúíjának és gyötrelmes kereszthalalálának az emlékezete. A farsang oly idegen volt az idén a lelkűnknek, nem talált visszhangra benne annak a jókedve. Most jön a mi lelkűnknek való Idő, a szenvedők és keseredett szívűek ideje : A keresztfához megyek, Mert máshol nem lelhetek Nyugodalmat lelkemnek. Odahajtjuk fejünket az Egyház hamuja alá, amely komoly elmélyedésre, magábaszállásra és bűnbánatra hív, de egyben az engesztelés nagy művébe kapcsolódásra is sürget, nemcsak a Nagyböjt végéig, hanem amíg a harag napja csak tart felettünk. Kedves Híveink! Az engesztelésnek ott van helye és akkor van ideje, ahol és amikor elárad a bűn és jelentkezik, megmutatkozik annak velejárója, a haragvó Isterr büntetése, aztán — a Miserentissimus kezdetű apostoli körlevél szerint — mindkettőnek tudatában az ember, elégtétele, jóvátétele, hogy imádsággal, bűnbánattal és egyéb, önként vállalt jócselekedetekkel a szenvedő, gyalázatokkal tetézett Krisztussal szemben együttérzésünknek adjunk kifejezést, vigasztalására legyünk, Veronika kendőjeként résztvevő szeretetünket nyújtsuk, az isteni igazságosságnak eleget tegyünk és így a megsértett erkölcsi rendet helyreállítsuk. Az engesztelés, mint a Jézus Krisztussal való egység, a bűnök eltörlésével kezdődik, a Krisztus szenvedésében részesedéssel folytatódik és az áldozat-bemutatással befejeződik. Helye és ideje van ma körünkben az engesztelésnek? Soha inkább mint napjainkban : semminek annyira, mint az engesztelésnek. ■ Amikor a XVII. században kúszva fellépett a janzenismus tévelye, amely Istenben nem az Atyát, hanem csak a kérlelhetetlen bírót látta és ebből az alaptévedésből, mint a hidegség és szeretetlenség forrásából bőven bugyogtak elő a társadalom bűnei: az Úr Jézus Szentséges Szíve kinyilatkoztatásaival indította el az engesztelés nagy iskoláját Alacoque szent Margit közbejöttével a francia nép és az emberiség körében. Merné valaki közülünk mondani, hogy a Megváltó megelégedéssel tekinthet ma az emberiségre, arra a földre, amelyet szentséges vérével megváltott és a mennyei Atyával kiengesztelt avagy a mi földünkre, amelyen annyian és annyian Istent sem mint jóságos atyát, sem mint igazságos számonkérő ' bírót nem ismerik. Mennyi lélek él körülöttünk, akiknek számára kiszikkadtak a keresztény élet forrásai; kifosztva hitből, reményből és szeretetből; sem a hit világossága nem ragyogja be, sem az örök élet reménye nem élteti, sem a szeretet melege nem melengeti őket. Sötétségben ülnek és a halál árnyékában élnek (Lk. 1, 79.). Úgy élünk, mintha az Úr parancsai és törvényei annyi múló, tiszavirág-életű emberi törvénnyel és rendelettel hatályukat vesztették volna. Mint a tűz, lobogva ég az istentelenség (Íz. 9, 18). Napestig szüntelen káromolják nevemet (Iz. 52, 5). Qondolnak-e az emberek a második kőtáblára : Szüléidét tiszteljed. Ne ölj. Ne paráználkodjál. Ne lopj. Ne hazudj és ne rágalmazz, avagy a IX. és X. parancsra? Aligha állíthatnók, hogy úgy szeretjük felebarátunkat, mint önmagunkat. Iszonyodva néz ki-ki felebarátjára, égő orcák az ő ábrázatáik (Íz. 13, 8.). Idegen világba, pusztába cseng a Miatyánk szava : És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. A kereszten gyilkosainak is megbocsátó Jézus Krisztus szelleme száműzött a nagyvilágból. Azért lett eláradó a gonoszság és azért luilt ki sokak szeretete (Máté 29, 12); azért beszél minden száj bolondságot és azért kavarog fel a füst kevélysége (íz. 9, 17—18); azért verik a bűn szomorú béklyóit V.
