Circulares litterae adioecesanae anno 1945. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae

XII.

Krisztusban Kedves Híveink!

Mint az örök igazságoknak, valamint a természeti és kinyilatkoztatott erkölcsi törvényeknek Krisztus küldetésében (Kor. II. 5, 20) hirdetői és őrei, az Anya- szentegyház püspökei, az apostolok utódai a történelem folyamán időről-időre megnyilatkoztak, valahányszor a társadalom, vagy a kor iránya szembekerült ezekkel az alapvető igazságokkal és törvényekkel. így nyilatkozott meg az Egyház a rabszolgák és munkások, valamint legújabban az üldözött zsidóság védelmében.

Amikor az apostolfejedelmek múlt évi ünnepén ebben az utóbbi ügyben az akkori kormányzat és korszellem ellenében a mi körlevelünk megjelent, kevesen értették azt meg, sőt megsértődtek azok, akiket állásfoglalásunk érintett. Pedig csak az történt, hogy elítéltük azokat a rendelkezéseket, amelyek a magyar polgárság egy részétől, származása miatt, elvették a velük született jogaikat és szerzett javaikat, őket pedig megbélyegző jellel ellátva gettóba zárták, kitelepítették anélkül, hogy egyéni bűnösségüket bírói ítélettel megállapították volna.

Ma már az ország közvéleménye látja, hogy a keresztséget és az embert védve komoly kötelességünket teljesítettük. Az országnak abból, ami történt, csak kára származott, és ha az Egyházra, nem pedig a lidércfényre figyel, ezt a tanulságot megtakaríthatta volna magának.

De, ha kötelességszerűen felemeltük szavunkat a keresztelt és kereszteletlen zsidóság védelmében, éppúgy lehetetlen hallgatnunk a mi népünk megsokasodott szenvedései felett is; főként azokat a megpróbáltatásokat értjük, amelyek nem a háború velejárói, hanem amelyeknek a harag, a gyűlölet, a bosszúállás és alantas indulat a szülői. Gondolunk itt a szabadságuktól megfosztottak nagy számára, fájlaljuk a hadifoglyok, elhurcoltak sorsát, övéik fájdalmas bánatát és éjjel-nappal gyötrő aggodalmát. Nem is szűnünk meg értük esedezni Istennél és az illetékeseknél hangoztatni, hogy nemcsak a betegek és közlegények, de az egészségesek és a tisztek is a mi testvéreink, őket is várjuk vissza, szorgalmazzuk, hogy a családi kör rég nélkülözött s áhított melegébe mielőbb visszatérjenek.

De nagy a számuk itthon is azoknak, akiknek hiányzik a személyes szabadság emberi joga, akik hónapok óta sínylődnek fogságukban anélkül, hogy közölnék velük helyzetük okát, ügyükben jogerős bírói Ítéletet hoznának, vagy csak ki is hallgatnák őket. Közösen emeljük fel most is tiltakozó szavunkat éppen a tél küszöbén, a ruhátlanság, táplálatlanság várható erősödése félelmében és kérjük az illetékes hatóságokat, hogy Isten és a történelem előtt való felelősségük tudatában csökkentsék az amúgyis bőséges magyar szenvedéseket, apasszák meg a családok keserűségének tengerét. Különösen felhívjuk a figyelmet a fogságban levő és internált betegekre, és az elaggottakra. Akiknek pedig komoly bírói ítélet alapján kell még vezekeiniök botlásukért, azok számára emberi ellátásról, életüket nem veszélyeztető tartózkodási helyről gondoskodni a tél beállta előtt meg ne feledkezzenek.

Mivel minket faji és egyéb szempontok — amint a közelmúltban — most sem korlátozhatnak, mi az embert, a felebarátot, honfitársat Jézus szemével tekintjük, az államhű németjeink érdekében is fel kell emelnünk szavunkat. Mindazt, ami az elmúlt évtizedben a németséggel kapcsolatban kívülről és belülről hazánk ellen történt, menthetetlennek tartjuk és a legteljesebb mérvben elitéljük, amint ebből akkoriban sem csináltunk titkot. De a hazai németség körében sajnálatosan előfordult hibák, sőt nagy hibák helytelen általánosítása és azok ilyen általánosító (kollektív) megtorlása ellen is állást kell foglalnunk.

Már a tavasszal az illetékes helyekhez benyújtott észrevételeinkben előre felhívtuk a figyelmet arra, ami most bekövetkezett.

Megkezdődött a hazai németek igazoltatása, házukból, birtokukból kitelepítése olyan módon, amelyre az emberséges és keresztényi jelzőt a legjobb akarattal sem