Circulares litterae adioecesanae anno 1945. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
XIV
2 mel fogjuk látni, ha majd a magyar népet az emberiség e nagy törekvésének szolgálatába állítják. Örömünk annál nagyobb lesz, mert a demokrácia ezen értelmezése tökéletesen megfelel azoknak a bölcs, mély és evangéliumi elveknek, melyeket dicsőségesen uralkodó XII. Pius pápa 1942. évi karácsonyi beszédében a jövő társadalmi berendezkedés alapjaiként mutatott be. Örömmel üdvözöltük a győztes hatalmak vezetőinek ajkán elhangzott kijelentéseket is, valahányszor ezek a nyilatkozatok az emberi személy méltóságának komolyabb megbecsülését jelölték meg a jövő demokratikus fejlődésének feladatául. Hisszük, hogy ezek az eszmék szebb világot teremthetnek, hisszük, hogy általuk az emberiség közelebb jut célja felé s ezért hisszük, hogy megfelelnek a Mindenható Isten szent akaratának is, aki azt kívánja, hogy minden ember szabad közreműködésével fogadja el az isteni megváltás és kegyelem egyetemesen felajánlott drága ajándékát. Ez az öröm és bizalom indított arra, hogy májusi körlevelünkben megértést tanúsítsunk a magyar demokrácia jelentkezése iránt. Voltak ugyan már akkor is aggodalmaink, de inkább a jót tekintettük, ami több helyütt megnyilvánult, bíztunk abban a megértésben, mely az Egyház és munkája iránt a demokrácia képviselői részéről udvarias szavakban, szép ígéretekben, néha még tettekben is megnyilatkozott. Ezt láttuk, erre építettünk. A bajokról és az előforduló visszaélésekről pedig úgy vélekedtünk, hogy ezek a kezdődő új rendszer kinövései, hibák és gyarlóságok, amelyek az élet belső rendeződésével hamarosan meg fognak szűnni. Várakozásunk hosszú és türelmes volt. Többször úgy éreztük már, hogy fel kellene szólalnunk, de nem akartuk a kibontakozást megzavarni, nem akartuk jószándékú emberek bizalmas és szorgos fáradozásait nyílt állásfoglalásunkkal nehezíteni. De most a választások előtt nem hallgathatunk már. Meg kell mondanunk, hogy a magyar közéletben sok, nagyon sok oly jelenséget tapasztalunk, melyek a tiszta demokrácia elveivel éles ellentétben vannak. Meg kell mondanunk, hogy ez az irányzat újabb veszélyekbe sodorhatja szerencsétlen és súlyosan megpróbált hazánkat. Meg kell mondanunk, hogy keresztény választó nem adhatja a szavazatát oiyan irányzatra, mely újabb elnyomást, újabb erőszakos uralmat, a természettörvények mellőzését felelőtlenül és sűrűn elköveti. Éppen elég szégyen volt az országra, hogy egy évvel ezelőtt az akkori vezetők gyengeségéből tág teret engedtünk idegen megszállók erőszakoskodásának. Legalább most kellene a múlt hibáit az emberi jogok lelkiismeretes tiszteletben tartásával jóvá- tennünk, hogy a világ becsülését valamikép kiérdemeljük. Legjobban fáj és a legkíméletlenebb seb az, hogy a házasság felbonthatatlan- ságát, melyért a múltban is annyit küzdöttünk s amiben a magyar újjászületés legbiztosabb zálogát szeretnők látni, az ideiglenes nemzeti kormány hitünk szerint illetékességét messze túllépve, szükségtelenül, a keresztény hívők érzelmeivel nem számolva, súlyosan meglazította. Nem található a világon még egy állam, mely a házasság fel- bonthatatlanságának kérdésében annyira ledér álláspontot képviselne, mint az új magyar házassági rendelet. S mindez nem tekinthető egyszerű hibának, nem emberi kisiklásnak, hiszen a természetjog egyik fontos követelményéről, a házasság felbonthatatlanságáról van szó. Mit várhatunk mi attól a demokráciától, azoktól a pártoktól és irányoktól, amelyek felhatalmazás és illetékesség nélkül is hozzá mernek nyúlni az egészséges társas lét ilyen lényeges alappilléréhez ? Számíthatunk-e arra, hogy ezek az emberek hatalomra jutva, a természetjog alapkövetelményét lelkiismeretesen tiszteletben fogják tartani, ha a hatalom és illetékesség nélkül ennyire belenyúlnak abba a törvénybe, melyet minden ép erkölcsi érzékű és sok hazáját szerető férfiú a legfontosabbnak tart?
