Circulares litterae dioecesanae anno 1943. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
V.
V 4564. sz. Diákotthonokra gyűjtés. % Tisztelendő Papjaim! Kedves Hívek! Anyaszentegvházunk mindenkor hivatásának tekintette, hogy az igaz hit hirdetése mellett a tudás fáklyáját is magasba emelje. Tudja, hogy Jézus Krisztus világossága hivatva van az emberi élet egész területét bevilágítani, az anyagi műveltség területét épúgv, mint a szellemi életet. A történelem hangos' és egyértelmű tanúbizonyságot tesz erről és egészen természetes, hogy a magyar nép anyagi és szellemi műveltségének, művelődésének első tanítómesterei is ugyanazok az egyszerű papok és szerzetesek voltak, akik a keresztvizet öntötték a pogányság sötétségéből Krisztus világosságára ébredt őseink meghajtott fejére. A magyar nemzet szellemi élete és fejlődése történetének azóta sincs olyan lapja, amely ne hirdetné az Egyház kulturális tevékenységét, akár az elemi, vagy a legmagasabb egyetemi oktatásról, akár a tudományos kutatásról, vagy a művészetekről essék is szó. Es jóllehet, az élet hullámzása úgy hozhatja, hogy az Egyház nevelői és tanítói érdemeit egyesek rosszindulatúan kisebbíteni törekszenek, sőt megkísérlik, hogy téves, vagy hazug okfejtésekkel az Egyháztól magát a tanítás és nevelés jogát is elvitassák, a tárgyilagos szemlélő soha nem találhat okot arra, hogy — a múltra nézve — az Egyház érdemét, vagy — a jelent és a jövőt tekintve — az Egyháznak veleszületett és szerzett jogait a tanítás és nevelés terén korlátozzák, vagy kétségbe vonják. Egyházunk ma is hatalmas részt vállal a nevelés és tanítás munkájában és mindig előljár — a terhek vállalásában épúgy, mint a szellemi erőfeszítésben —, ha ifjúságunk nevelése kérdésében a korigények és a fejlődés a magyar j közoktatást új nehézségek és megoldásra váró problémák elé állítja. A magyar katolikus Egyház mindig korszerű és a kor igényeit megértő magatartásának külsőségekben is impozáns megnyilatkozása volt az Országos Actio Catholica által megrendezett május 25.-i budapesti nagygyűlés a Vigadóban, amelyen az arra leghivatottabbak előtt és bekapcsolásukkal megindította a Katolikus Diákotthon Mozgalmat. A magyar katolicizmus újra bebizonyította, hogy ezekben a nehéz időkben is akar és tud I építő munkát végezni. Jól tudja, hogy a I nemzet ifjúságában él és ezért az ifjúságot akarja az új, igazán keresztény Magyarország számára megmenteni és megőrizni. A magyar katolikus egyház jól látja, hogy iskoláink — hála Istennek — vannak, de nincs elég nagy számban olyan intézményünk, interná- tusunk, ahol a tanulni vágyó és éppen emiatt a szülői háztól távol élni kénytelen középiskolás, egyetemi hallgató, vagy tanonc meleg otthont és kellő vezetést talál. A Katolikus Diákotthon Mozgalom ezek mellé a tudásszomjtól űzött ifjak mellé áll és kézenfogva meleg otthonba, igaz baráti körbe, hivatott nevelőkhöz kívánja elvezetni őket, mert nem akarja, hogy amikor ifjaink a szellemi élet, a több tudás és szakismeret vágyától eltelve nagy és szent célok után a városba jönnek, a városi élet ezer csábítása, a rossz környezet következtében kiüresedjenek, lelkesedésük tüze kialudjék, elkallódjanak önmaguk és a nemzet számára egyaránt. A magyar katolikus egyház nem követ idegen példát és nem jár új utakon, amikor a diákotthon mozgalmat meghirdeti. Azt akarja csupán, hogy a meglevő kollégiumok, középiskolai és tanoncinter- nátusok mellé újak sorakozzanak. Hogy 5
