Circulares litterae dioecesanae anno 1941. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
II.
13 kenyiti és örömét új lendítő erővé teszi. Erőfeszítéssel szerzett erényeik gyakorlására tágas teret nyit, de értéket tud elővarázsolni a bűnre való fogékonyságból, sőt igazi bánat és erősfogadás után kegyelmes segítségével maga a bűn is új felemelkedéseknek lehet kiinduló pontja. A gondviselés boldogító igazságának talán legerősebb pillére az, hogy Isten szerel minket és mindig jót akaró mennyei Atyánk. Megnyugtatóan csak az tud gondoskodni rólunk, akit mindenben a szeretet vezet. Ha csak a hitnélküli ember szemével nézzük is az élelet, felemelő az a gondoskodás, amellyel az ajándékozásra kész természet és a gyökerében mégis jóakaró emberek bennünket körülvesznek. Hitünk fényében azonban valóban a legmelegebb sugár Isten határtalan szeretete. Isten szereti teremtményeit, hiszen abban, amit alkotott, saját gondolatait rejtette el. Saját szépségét, bölcsességét, hatalmát, jóságát, tökéletességét látja belőlük visszasugározni. Különösen az ember az, akit szinte eláraszt komoly és egyben legjobbat akaró szeretetével. Isten valóban Atyja embergyermekeinek, akiket a siralom völgyön átvezetve egy örökkévalóságon át maga mellett akar látni és boldogítani. Ezért érthető a Szentírás szinte túlzásnak látszó megállapítása: „Nemde két verebet adnak egy garasért és egy sem esik közülük a földre Atyátok (tudta) nélkül. Nektek pedig még fejetek hajszálai is mind meg vannak számlálva.“ (Mt. 10, 29—30.) A teremtésben, a megváltásban és a megszentelésben nyilvánuló isteni szeretet annak, aki azt valóban észreveszi és értékelni tudja, már magában véve is boldogító gondviselés. De a nemzetek is mennyei Atyánk szivéhez vannak nőve. Es ez érthető. Egyrészt milliós számukkal az ő gyermekei, sokszor legkedvesebbjei alkotják azokat. Isten egy nemzetre sem tud úgy nézni, hogy meg ne lássa benne a tömegen túl a nemzetek életét alkotó egyes embert. De minden nemzet maga is Isten gondolatainak hordozója, a teremtés változatos szépségének és tökéletességének egy része. A nemzet éppúgy, sőt nagyságánál fogva még inkább érték, mint az egyes ember. Nem hiába sír az Úr nemzete sorsán és nem vigasztalja meg, hogy annak pusztulása után lesz még más nemzet is, mely átveszi népének szerepét. Mennyire felemelő Isten szeretetének tudata. Akiről tudjuk, hogy szeret, arról biztosan tudjuk, hogy gondot visel ránk. És meg vagyunk győződve arról is, hogy útjai, szándékai lehetnek rejtettek, de sohasem gonoszak. Tudjuk, hogy nem próbál meg erőnkön felül, bár szereti az erőfeszítéseket. Es biztosak vagyunk arról is, hogy () soha el nem hagy, még ha az egész világ magunkra hagyna is bennünket. A gondviselés igazságának három pilléréhez járul kiegészítéskép még egy negyedik is, az ember halhatatlansága. Ez mutatja, hogy az ember különösen is érdemes a gondviselésre. Igaz, érték volna számunkra Isten gondviselő szeretete akkor is, ha csak pillanatokra boldogítana. Megnyugtató volna irányító bölcsessége, ha csak a röpke földi életre terjedne. Hódolatos odaadást váltana ki Isten mindenható ereje akkor is, ha csak a földi élet évtizedein tartana kezeiben. De mennyivel életbemarkolóbb és megokoltabb a gondviselés, ha tudjuk, hogy a mindenhatóság, bölcsesség és szeretet egy a születéskor kezdődő, de a halálban nem szűnő, hanem örök távlatokba torkoló életet fog át és irányít. Földi szemmel nézve még lázadozhatnék az ember az otyan mindenhatóság ellen, amely erejét és határozottságát érezteti vele, amelynek kemény szorítása sokszor fájdalmat okoz. A halhatatlan élet távlatában a Mindenhatótól nekünk adott feladat súlyossága domborodik ki jobban, amelyet azonban nyomon követ a bőkezű Isten örök jutalma. Ez biztosít arról, hogy a hatalmas, útmutató és folyton sürgető kéz a megragadott embert akkor sem ereszti el, ha evilági szemmel a halálban minden veszni látszik. 2*
