Circulares litterae dioecesanae anno 1940. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae

II.

12 a lelkiismereti fiirdnlásról, mely a szívben támad és azt rágja, sem a túl világi szenvedé­sekről, melyek mértéke minden földi szenvedést meghalad. Ha így tekintjük a bűnt, azt kell mondanunk, hogy ez a legjobb baj a világon, sőt az egyedüli baj, mert minden más baj : a betegség, a vagyon elvesztése csak ideiglenesen fáj, a bűnnek gonosz következ­ményei azonban az örökkévalóságra is kihatnak. Krisztus magára veit minden szenvedést, mert az csak fizikai rossz, de nem vette magára az erkölcsi rosszal, a bűnt. Ha tehát így van, ha bajainknak mi vagyunk előidézői, ne okoljuk értük Istent és ne zúgolódjunk ellene! Sőt áldjuk őt, mert ha O nem volna, ha az 0 szent Fia a gonosz uralmát meg nem törte volna,13 korlátlan hatalmat nyerne az emberi nem ősellen­sége, a Sátán, felettünk, és még sokkal kegyetlenebb sorsban részesítene. így azonban Isten segítségünkre siet, vigaszt nyújt szenvedéseinkben és a rosszat is sokszor javunkra for­dítja, mint azt látjuk az egyptomi József történetében, sőt magának az Úr Jézusnak ese­tében, kit ellenségei keresztre juttattak ugyan, de ugyanakkor a világ üdvét segítették megvalósulni. Rest megadással azonban ne nézzük a bajokat, hanem küzdj iánk ellenük! így tett az Üdvözítő, mikor tanitolt, betegeket gyógyított és halottakat támasztott. Az irgalmasság cselekedetével mi is sok bajt és szenvedést szüntethetünk és enyhíthetünk. Igazán sikeres azonban e küzdelem csak akkor lesz, ha a bajok gyökere, a bűn ellen harcolunk. Ha küzdünk a vallási tudatlanság ellen és megváltjuk, sőt védjük az evangélium igazsá­gait. Ha az alattvalóinknak adott intelemmel, a gyermekek jó nevelésével és főleg példa­adással előmozdítjuk a jónak győzelmét a rossz felett. Ha különösen kitartóan és elszántan harcolunk a bensőnkben, a lélekben lakozó bűnök és rossz hajlamok ellen. Mert a lélekben lakoznak a gonosz kívánságok, melyekkel szemben állandóan résen kell lennünk. Szent Ágoston mondja: ha nem gyilkolod meg magadban a rosszat, a rossz gyilkol meg majd téged.14 Kedves Híveim ! Most van a húsvéti szent gyónás ideje. Végezzük el azt buzgón és alaposan, lelkünket jól megvizsgálva, minden vétkünket őszintén megbánva és meg­vallva. l)e ne elégedjünk meg az egész évre ezen egy gyónással, mert a visszaszorított vagy elalélt ellenség hamar ébred és újra támad, miért is újra és újra kell fegyverkez­nünk és erőt merítenünk a szentgyónás és szentáldozás kegyelmeiből, kis ha így teszünk, akkor bár az idők gonoszak, nem kell félnünk, mert tudjuk az Apostol szavaiból, hogy Isten mindent javukra fordít azoknak, akik őt szerelik,15 Amen. Esztergom, 1940. január 31. Jn. 12, 31. « In Ps. 63, 9. 15 Rom. 8, 28. Jusztinján s. k. bíboros hercegprímás. 834. sz. Böjti körlevél. Jelen körlevelemet Tdő Papjaim figyelmes átolvasás után a böjt első vasárnapján olvassák fel a szószékről, csak kisebbségi nyelven értő híveimnek pedig saját anyanyelvü­kön közöljék tartalmát. Esztergom, 1940. január 31.

Next

/
Thumbnails
Contents