Circulares litterae dioecesanae anno 1939. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae

V.

1596. sz. Habemus papam.

Az Örök Városból visszatérve, főpásztori üdvözletemet küldöm Tisztelendő Papjaimnak és Kedves Híveimnek.

Gyásszal szívemben utaztam le Rómába, mert elárvult volt szent Egyházunk.

Örömmel lelkemben tértem vissza, mert új pápát nyertünk Pacelli Jenő volt bíboros államtitkár Őeminenciája személyében, ki nagy elődje iránt érzett tiszteletből és hálából a XII. Pins nevet vette fel.

Soha oly kézzelfoghatóan nem szemléltem a pápaság örök voltát, egyetemességét és nagyságát, és soha annyira közellevőnek nem éreztem a Szentlélek Úristen jelenlétét, mint mikor az elmúlt nagy napokban ott álltam Szent Péter elárvult széke mellett, melyre a bíboros-kollégium tagjaival együtt utódot kellett emelnünk.

Az egész világ szeme rajtunk függött.

Lélekzetvisszafojtva várták az eredményt fejedelmek és népek, hívők és a hittől távol álló emberek egyaránt.

Nem volt-e ez az egyetemes érdeklődés szemléltető bizonyítéka annak, hogy a közel kétezer esztendős pápaság tekintélye ma, a földi tekintélyek romjai fölött, nemhogy csökkent volna, hanem soha nem tapasztalt mértékben emelkedett? És az a feszült figyelem, mellyel a Vatikánból a rádió hullámain érkező híreket lesték a parlamentek kupolái alatt épúgy, mint a szerény kunyhókban: nem azt hirdette-e, hogy az emberiség ebben a zűrzavaros, háborús veszélyektől borús világban az Anyaszentegyház fejétől, a pápától várja és reméli továbbra is a béke biztosítását és a csalatkozhatatlan szellemi irányítást?

A Szentlélek Isten választása oly férfiúra esett, akinek tiszta, fenkölt jelleme, nagy tudása és eddigi működése záloga e nagy és egyetemes várakozás teljesülésének.

„Te Péter (azaz kőszikla) vagy, és én erre a kősziklára építem Anyaszentegyháza- mat, és a pokol kapui nem fognak erőt venni rajta!“ (Mt. 16, 18.)

„Legeltesd az én bárányaimat! Legeltesd az én juhaimat!“ (Jn. 21, 15 skk.)

Ezek az isteni szavak 262.-szer szólnak mint parancs, mint hatalomátadás és mint biztos hitet támasztó Ígéret egy törékeny emberhez, aki XII. Pius névvel állt Róma püspökeinek csodálatos sorába.

Ki meri ezt tagadni?

Az egész világ örömujjongása, mellyel az új pápa személyét fogadta, hangos és általános tanuságtétel volt a hit mellett, hogy igenis a pápa Szent Péter utóda és Krisztus helytartója. Igenis ő a legnagyobb földi hatalom, melyet a világ valaha látott és megcsodált, mert fegyvertelen ura a lelkeknek, melyek fölött kötöző és oldozó hatalma van az örökkévalóságra kiterjedő hatállyal.

És ebbe az örömujjongásba legőszintébb szívvel kapcsolódott nemzetünk.

Hisz a Szentatya személye oly közel áll hozzánk! Legutolsó külföldi szereplése nálunk volt, a mi körünkben, nem is oly régen, az Eucharisztikus Világkongresszus alkalmával! Mindnyájan épültünk jámborságán, buzogtunk lelkesítő szavain, melegedtünk irántunk tanúsított szereteténél, mikor az Oltáriszentséget vitte a Dunán és Budapest utcáin, mikor szólt hozzánk és áldást adott reánk a Hősök-terén, mikor a Szent Jobbot kísérte fővárosunkban és Esztergom ősi kövein. Úgy érezzük, hogy Szent István király, ki a pápasággal eljegyezte nemzetünket, már akkor úgy nézett le reá mennyei dicsősége magasából, mint a szent koronát küldő II. Szilveszter jövendő utódjára, és azért mi úgy tekintjük őt, mint Istentől nekünk juttatott újabb kegyet és ajándékot a Szent István jubileumi év alkalmából!

Mielőtt haza indultam, az új Szentatya áldását adta nekem, papjaimnak, híveimnek és az egész magyar nemzetnek. Ezt az áldást, mint nemzetünk további boldogulásának zálogát, gyermeki szeretettel és hűséges ragaszkodással fogadjuk. Viszonzásul imáinkat