Circulares litterae dioecesanae anno 1939. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
III.
11 Tehát: igazat fogtok nekem adni, ha azt mondom, hogy még oly emberek is, akik egyéni bűnüket komolyan bánják, sokszor nem éreznek felelősséget tetteik következményeiért, noha bizonyos, hogy nemcsak bűnös tetteink és mulasztásaink íognak nekünk beszámíttatni, hanem azoknak minden káros következményei is, melyeket előre láttunk vagy legalább józan ésszel előre sejthettünk, illetőleg amelyeket megakadályozni kötelességünk lett volna és meg nem akadályoztunk. Vájjon az az ifjú, aki tisztátalan élettel rontja meg vérét és így lép a házasságba, gondol-e arra, hogy Isten előtt nem csupán parázna tetteiért, de felesége és gyermekei életéért és egészségéért is felelnie kell, kiket megfertőz utálatos betegségével? Es az a szülő, aki a gyermekáldástól félve elemészti magzatát, hogy ne kelljen őt elevenen világra hoznia, gondol-e arra, hogy gyermekének nem csupán test szerint lett gyilkosa, de lélek szerint is, mert megfosztja a szent keresztség kegyelmétől és így az Isten boldogító látásától? Ugyancsak nem gondolnak a szülők arra, mily nagy felelősséget vállalnak, mikor gyermekeik előtt káromkodnak, parázna szavakat mondanak és így őket hasonló szavakra bátorítják; amikor soha nem imádkoznak, szentmisére nem mennek, szentségekhez nem járulnak, egyszóval rossz példát adnak; mikor elnézik gyermekeik rossz cselekedeteit és nem büntetik őket, sem kötelességteljesítésre őket nem szorítják. A börtönből írta egy fegyenc volt iskolatársának: „Szomorú de igaz: az én szüleim nem érdemelték a szülő nevet, mert úgy viselkedtek, mint az állatok. Marakodtak egymással, mint az állatok, és engem is úgy neveltek mint az állatot. Ezt a börtön falai közül kiáltom utánuk a sírba. Ők tettek engem azzá, ami lettem, és hagytak itt a nyomorúságban!“ — Szörnyű dolog, mikor a szerencsétlen gyermek így felelősségre vonja szülőit, de még szörnyűbb az ilven szülők felelőssége Isten előtt, mert ott felelniük kell nemcsak gyermekük lelki vesztéért, hanem azon károkért is, melyeket az ilyen gonosz, elnevelt vagy ha más nem: haszontalan gyermekek embertársaiknak, a társadalomnak és a hazának gyakran okoznak. Ezek csak példák, Kedves Híveim, melyeket végnélkül folytathatnánk. Felelősséggel tartozik a rágalmazó azokért a károkért, melyeket felebarátja sőt annak családja becsületében, anyagi javaiban, előmenetelében okozott. Felelősséggel tartozik a munkaadó munkásai egészségéért és életéért, ha a biztonsági szabályokat üzemében megtartani elmulasztja, ha őket erejükön felül vagy éhbérért dolgoztatja. Felelősséggel tartozik a munkás a szándékkal, vagy hanyagságból okozott műhibáért, mellyel szerencsétlenségnek lesz okozója, vagy amellyel munkaadója hitelét rontja. Felelősséggel tartozik a tanácsadó a rossz tanácsért, az iró minden sorért, mellyel hamis tanokat és elveket hirdet vagy erkölcstelen érzelmeket támaszt, felelősséggel tartozik mindenki azért a rombolásért, melyet a lelkek világában rossz példájával okoz, és így tovább ... Es ez a felelősség annál nagyobb, minél magasabb állásban van valaki, vagy minél nagyobb tehetséggel áldotta meg az Úr. Aki több talentumot kapott, annak többről kell majd számot adnia. Aki magasabb állásban van, annak cselekedetei, élete-példája messzebb hatnak, miként a nagy hegynek is nagyobb az árnyéka. Vajha meggondolnák ezt azok, akik hatalom és állások után kapaszkodnak anélkül, hogy azokra akár tudásban, akár jellemben képesítve volnának. „Szigorú Ítélet vár a hatalmon levőkre“ — mondja a Szentírás.1 Átérezte ezt az igazságot bölcs Salamon király és uralkodása kezdetén Istentől nem gazdagságot, nem is hosszú életet, hanem bölcsességet kért, hogy igazsággal munkálhassa népe javát.2 Es a mi első szent királyunk, Szent István, annyira át volt hatva a nagy felelősség tudatától, mely vállára nehezedett, hogy a krónikások szerint állandóan komolyság ült orcáján és senki sem látta őt mosolyogni. Ő felelősséget érzett népének 1 Bölcs. 6, 6. 2 III. Kir. 3, 9. 3*
