Circulares litterae dioecesanae anno 1937. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
Krisztusban kedves Híveink!
2 leikéből ... Ha tehát te is élni akarsz Krisztus leikéből, válj egy testté Krisztussal!“ (In Joan, tract. 26.) Az Oltáriszentség a mi lelkünk élete, mert Jézussal egyesít s mert általa Jézus közvetlenül hinti szét lelkűnkben a természetfölötti élet magvait. Az ősegyház hitének egyik kiváló szóvivője, Alexandriai Szent Cirill írja: „Amikor Krisztus nálunk van, lecsendesíti testünk lángolását a lélek törvénye ellen, feléleszti bennünk az istenfélelmet, lecsillapítja bennünk a lélek viharait, meggyógyítja betegségeit, behegeszti sebeit s mint a jó pásztor, aki életét adja juhaiért, minden bukásunkból felemel bennünket.“ (In Joan. IV. 17.) Ugyanakkor azonban az Oltáriszentség a felebaráti szeretet kiváló iskolája is, hiszen csodálatosan egyesít mindnyáj unkát, akik Krisztus gyermekei vagyunk s ugyanazzal a szent eledellel táplálkozunk. Ahol ketten egyesülnek egy harmadikkal, ott egymásközt is egyek. A katolikus hívek az Oltáriszentség vétele által Jézussal egyesülnek s igv egyesülnek egymásközt is. Igazi testvérek, a szó szoros értelmében vérrokonok lesznek Jézus azonos teste s vére által. Szent Pál apostol maga utal az Oltáriszentség csodálatos egybefűző erejére s a testvériségre, amely belőle fakad, amikor így ír: „Az áldás kelvhe, melyet megáldunk, nemde Krisztus vérében való részesülés-e? És a kenyér, melyet megtörünk, nemde az Úr testében való részesülés-e? Mert egy kenyér, egy test vagyunk sokan, mindnyájan, kik egy kenyérben részesülünk.“ (1 Kor. 10, 16. 17.) Joggal kiált fel ezért Szent Ágoston is az Oltáriszentségről szólva: „0 kegyesség szentsége! 0 egység jelképe! 0 szeretet köteléke!" (In Joan, tract. 26.) A nagy egyházatyának ezt az utolsó szavát: Vinculum caritatis — az Oltáriszentség a szeretet köteléke — választotta budapesti Eucharisztikus Kongresszusunk is jelmondatának. Az Oltáriszentségnek ezt az egységesítő és testvériesítő erejét különösen időszerűnek kell éreznünk ma, amikor az emberiséget annyi ellenséges táborba tépi s oly boldogtalanná teszi a harc, az irigység és a gyűlölet. Mert hiszen mi okozza a háborúkat, a társadalmi igazságtalanságokat és feszültségeket, a versengéseket és viszályokat, ha nem az önzés, a kapzsiság, az irigység, a bosszúvágy és a gyűlölködés? A vallástalan életfelfogás, azt mondhatnók, valósággal társadalmi alapelvként szervezte meg a gyűlölet rendszerét a társadalmi együttélésben s az embereket osztály, foglalkozás, nyelv, műveltségi fok és vagyoni helyzet szerint valósággal gyűlölködésre tanította egymással szemben. Maga az a gazdasági rend, amelyet ma a világ követ, s amelyet a kereszténvtelen szellem létesített s amelyet Szentséges Atyánk a „Quadragesimo anno“ körlevélben mint igazságtalant s a békétlenségek forrását rótt meg, szintén a féktelen önzésből és szeretetlenségből fakad és tobzódó gyűlölködésre, elkeseredésre és forradalmakra vezet. Az önzés és szeretetlenség szelleme magában a családi szentélyben is, ahol a szeretetnek legfőkép kellene virágoznia, elvetette az egyenetlenség csíráját és esküszegő válásokra, a családi élet felbomlására és a gyermeknevelés elhanyagolására vezet; hiszen sok tízezer gyermek már kora ifjúságában a gyűlölet példáit látja ott, ahonnan a szeretetet kellene tanulnia. Valóban mennyire szükségünk van tehát az Oltáriszentség szeretetet lehelő, testvériségre tanító és egységesítő hatásaira! A véres harcok közt, a gyűlölet tengerének háborgásai közepeit mennyire szükség lenne ismét arra emlékeznünk, hogy valamennyiünket ugyanannak az Istenembernek vére váltott meg s fűzött egybe szent testvériségbe, a szentek boldog egyességébe! Az Eucharisztikus Világkongresszus csakugyan kiváló alkalom arra, hogy szent hitünket a lelkekben megszilárdítsa. Hiszen az Oltáriszentség egész hitünknek és hitéletünknek középpontja, eleven s éltető forrása. Krisztus csodálatos jelenléte az Oltáriszentség- ben, a szentmisében meg-megújuló vérontásnélküli áldozat s a lelkünket tápláló szentáldozás tana a gyakorlati katolikus hitéletnek kezdettől fogva legbensőbb kincseihez tartozik. Mélységes hittitok ugyan az Oltáriszentség, amelynek valóságát csak Isten szavára hihetjük el, de bármennyire ész- és természetfölötti, mégsem ész- vagy természetellenes, mihelyt meggondoljuk, hogy az apostol tanítása szerint „Isten a szeretet“. (1 Jn. 4, 8.) A szeretet csodálatosan közlékeny és leleményes, s mert az Úr Jézus végtelenül szeretett minket, ezt
