Circulares litterae dioecesanae anno 1934. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
II.
11 fenntarthassák a családi tűzhely egységét, melegét és békességét. Több lelkiséget, több krisztusi szellemet a családnak, és számtalan nyomorúságnak, társadalmakat megdöbbentő borzalmaknak vágjuk el így útját. Újuljatok meg ebben a gondolatban, K. H., akik a szent házasság kötelékei közt éltek és soha se hagyjátok magatokba bebeszélni akár megromlott felfogású emberektől, akár a zabolátlan sajtótól, hogy a házasság szent kötelékeit büntetlenül, kényére-kedvére szaggathatja szét az ember. Örüljetek a szent hitnek, a családi tűzhely igazán melegítő és fénylő tüzének s ne hagyjátok azt kialudni soha. Ez a hit vezet benneteket a köteles szeretetre, a rendíthetetlen hűségre egymás iránt; ez fogja lelketeknek súgni, hogy a gyermek szent tulajdon, annak megtartása s nevelése szent kötelességtek s érte és értük mindenkor egj^más mellett kell kitartanotok minden nehézség és felmerülő akadályok ellenére. Ez a szent krisztusi hit meg fogja nektek azt is mondani, hogy az élet szent, a fejlődő életet megsemmisítenetek nem szabad, hanem amit azúr adott, azt alázatos lélekkel el kell fogadnotok. Éppen azok a korlátok, melyeket az Úr törvénye állított az élet meredek szakadékai szélére, mentenek meg bennünket az élet szörnyű katasztrófáitól s éppen ezeket akarják sokan elvakult dühükben megsemmisíteni. Tiszteljétek ezeket az életmentő korlátokat, melyek a piszkos mélységekbe való zuhanástól mentenek meg bennünket s ne járjatok a fékezetlen és korlátok, törvények nélküli élvezetvágy és fajtalanság emberéletet pusztító úttalan utain. Önmagunk belső megrendszabályozása nélkül nincs igazi, csak hamis és nyomorult élet, mely inkább tengődő betegség és rothadó enyészet. Amint a kisebb kört, a családi életet, úgy a nagyobb egységet, a társadalmat is különféle nyavalyák mételyezik. Az igazi lelkiismeret és az élet nemesebb elgondolásának hiánya jellemzi társadalmunk életét minden változásban. Mindinkább ritkulnak a nemes elvekben kitartó, megalkuvást nem ismerő, hatalmas egyéniségek. A tisztes és előkelő állás, a tiszteletet parancsoló és megnyerő külső gyakran hitvány és önhasznát kergető lelket takar. Megdöbbenéssel halljuk és olvassuk olykor köztiszteletben álló egyének bűnös üzelmeit, akik elfeledték, hogy minden aranynál és kincsnél becsesebb az önzetlen, tiszta, kötelessége és hivatása magaslatán álló lelkidet. Egyetlen orvossága van e világszerte elterjedt betegségnek: „Térjetek vissza Krisztushoz!“ Hiába iparkodtok ti világ bölcsei, hiába állítotok fel hangzatos elveket: az igazi keresztény lelkiismeret erejét semmi sem pótolja, s a végén Krisztus nélküli erkölcstanotok csődöt mond, erőt a léleknek nem tud adni. Ezzel a becstelen világfelfogással, mely csak önhasznát nézi s kérlelhetetlen következetességgel tapossa az irgalmatlanság és pokoli önzés piszkos útját, karöltve jár az a sivár lelkidet, mely nem veszi észre maga körül a fájdalmasan vonaglók tömegét. Értem azt a kegyetlen lelkületet, mely tudni sem akar mások szenvedéseiről, mely soha ki nem nyújtja kezét a szenvedő félé s arra törekszik, hogy önmaga habzsolja az élet bűnös élvezeteit. Bizonyára a legsivárabb és legkártékonyabb felfogású lelkek ezek, akik miatt a nyomorultak panasza naponta az égbe száll ítéletért. Ezek azok, akik a munkást csak emberanyagnak, a pénzt istennek s önmagukat felelősségnélküli, felsőbbrendű lényeknek képzelik, akiknek minden szabad. Bárcsak hallanák szavunkat s belátnák, hogy életük boldogsága és legtisztább örömük függ attól, hogy a krisztusi irgalmat is megismerjék, szívükbe fogadják s megértsék, hogy milyen boldogság az : jónak és könyörületesnek lenni, mily boldogság igazán embernek és atyának mutatkozni. Ezeken kívül még a jobb akaratúak is számos téren válnak el az igazi krisztusi szellemtől, mikor a krisztusi alázatosságot gőggel, az egyszerű, őszinte lelkületet hamis kétszínűséggel és hízelgéssel, sőt szeretetlen megszólással és rágalmazással sértik meg. A keresztény ember törekedjék arra, hogy egyszerű, barátságos, jóakaró, figyelmes, igaz 3*
