Circulares litterae dioecesanae anno 1933. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae

VIII.

VIII 3175. sz. Karitász­akció, Erzsébet­napi triduum. .,Segítselek segíteni“ — evvel a jelszóval indult az elmúlt két tél folyamán munkára a Szent Erzsébet pártfogása alatt álló katholikus karitász mozgalom. Szava buzgó munkatársai ajakén, röpiratainak meggyőző betűivel, plakát­jainak kiáltó sürgetésével, de legfőképen a jó Istennek segítő kegyelmével utat talált a pesti bérkaszárnyákba, fényes paloták lakóihoz, vidéki nemes kúriákhoz, sok ezer szegény ember sorsát intéző hivatalok íróasztalaihoz és nem talált süket fülekre. Szent Erzsébet kenyérosztó, meleg szivének szeretete követőkre talált a főváros rideg kemény kövei között ép úgy, mint az egyszerű, vályogból épített, sárból vert faluszéli kunyhók szomszédságában. Két gondokkal terhes, nehéz telet értünk át és hogy annyi küzdelem után, annyi nélkülözés közepette mégis élünk és szegény, gazdag nem mint egymás életét irigy lő vagy bosszúra vágyó ellenségek állnak egymással szemben, az annak tudható be, hogy a különböző ember­védelmi és szegény tgyámolító intézmények mellett a katholikus karitászakció Szent Erzsé­betnek szeretetével lépett minden hasonló intézmény mellett talán legnagyobb jelentő­séggel az Ínségesek oldalához. Hiszen pénzben mérve is csak a fővárosi karitász több mint egymillió pengő értékben enyhítette az elmúlt télen a nyomor súlyos gondjait minden szónál ékesebben bizonyítva, hogy vannak — Istennek hála — keresztényi hűséggel adakozó önzetlen lelkek, vannak áldozatosan, napidíj nélkül, szeretetből dolgozó adománygyűjtő és szegény­gondozó hívek és az írás szavait idézve: „aquae multae non potuerunt exstinguere charitatem“, a mindennapi küzdelmes élet tengernyi gondja sem tudta kiölni szivünkből a krisztusi szeretetet. Köszönet és dicséret legyen mindazoknak a buzgó lelkeknek, kik bármi módon: adományaikkal, gyűjtésükkel vagy szegénytistápoló fáradozásukkal nem köszönetért és dicséretért, hanem szivük sugallatát követve segítették a katholikus karitászakciót oly eredményes munkájában. Isten bőséges áldásával fizessen nékik ! A tavasznak és nyárnak enyhülete után azonban új tél következik s mivel a téli hónapok beálltával az Ínség is növekszik, a Katholikus Karitász munkáját e télre is műkö­désbe hozni és fokozni szeretné s újra kopogtat szivünk ajtaján : „segítsetek segíteni“ ! Tudom, hogy az elmúlt tél óta megcsökkent a te­hetősek száma és a segélyreszorulók tábora napról napra növekszik. A nehéz gazdasági helyzet, rossz termésárak, fizetéslevonások, állásmegszünések az adományraszorulók közé kényszerítettek sok olyan lelket, kik tavaly még falatjuknak a szegényebb testvéreikkel való megosztására is tudtak vállalkozni. A Katholikus Karitász mégis bízik Szent Erzsébet példája diadalában. Hiszen a Katii. Karitász annak a szentnek égi pártfogása alatt működött eddig s kezdi újra idén is munkáját, ki nem csak a wartburgi gazdagságában segí­tette nyomorgó embertársait; nem csak akkor osztott kenyeret szegényei között, mikor vállaira selyempalást borult, hanem tudott másokért élni és dolgozni akkor is, mikor minden kincsétől megfosztva, gazdagságából kiűzve maga is éhesen, fáradtan élte a szám- űzöttek keserves életét. Szent Erzsébetnek példájára mutatok rá én is, mikor a katholikus karitászakciót erre a télre is munkára szólítom és működését Tdő Papjaim és Kedves Híveim buzgó szeretetébe ajánlom a karitász jelszóval : segítsetek idén is segíteni! Ne fáradjunk el a szegények istápolásában, ne unjunk rá a keresztény szeretet gyakorlására és ha az eddiginél nagyobb áldozatot jelent is, még nagyobb odaadással tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy még nagyobb nélkülö­zések között élő embertársainkat megmentsük az éhhaláltól, a halálos kórtól és a hitetölő elkeseredéstől. Akinek, ha csökkentve is, de 9

Next

/
Thumbnails
Contents