Circulares litterae dioecesanae anno 1933. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae

III.

minden szabadulás és üdvösség. Olt törülte el a kiontott ártatlan vér szinte mérhetetlen adósságunkat, melyet sem az összes emberiség, de még az ég angyalai sem róhattak volna le; ott szűnt meg az örökös rabság, melyből évezredeken át hiába iparkodtunk magunk erejéből kiszabadulni.

Mint közbenjárónk és kezesünk, magára vállalta a fizetséget bűneinkért. Míg az emberiség feje, az első Ádám vétkezett s magára és gyermekeire halált hozott: az emberiség második Adámja új életre hívta meg a romlásba jutott emberiséget s a szenvedések kelyhének fenékig való kiürítése által eltörölte az első Ádámnak mindnyájunkra kiható vétkét. Magára vállalta bűneink büntetését, ahogy az írás mondja: „Betegségeinket O viselte s fájdalmainkat (3 hordozta.“1 Önként vállalta magára a keserű halált: „feláldoztatok, mert 0 akarta“2 és „megsebesíttetett a mi gonoszságainkért, megroncsoltatott bűneinkért és az 0 kékségével gyógyultunk meg.“3

Kiszabadított e szentséges áldozat az örök rabságból, melynek váltságdíja a legbecsesebb isteni vér hullása volt; azért nem is vagyunk már egészen magunké, hanem azé, aki a rabszolgasorból kiváltott bennünket az apostol mondása szerint: „Nem vagytok magatoké, mert nagy áron vétettetek meg.“4 Az ár nagyságáról tájékoztat bennünket Szent Péter apostol, mikor így szól: „Nem veszendő aranyon vagy ezüstön váltattatok meg, hanem Krisztusnak, mint hiba nélkül való szeplőtelen báránynak drágalátos vérén.“5

Az 1900 éves kiontott vér ereje által ragyogott ránk végre a kiengesztelődés napja, mert Szent Pál szerint „az 0 vére által megigazulván, megszabadíttattunk a haragtól (3 általa“8 s ez áldozat ereje által a félelmetes Urat és az ószövetség remegve tisztelt Istenét így szólíthatjuk meg: „Mi Atyánk!“

De még ez nem volt minden, Kedves Híveim, mert habár a szolga kegyelmet is nyerhet urától, még mindig nem magasztosulhat fel annyira, hogy urának gyermekeivel részesedjék az örökségben; mi pedig, akik tulajdonképen nagyon alacsonyrendű lények vagyunk az egek angyalaihoz képest, oly magasra emelkedhetünk Krisztus áldozata folytán, hogy résztvehetiink a mennyei dicsőségben, Isten fiaivá lehetünk, kik előbb a harag fiai voltunk; így aztán az apostol mondása szerint az ember „már nem szolga, hanem fiú: ha pedig fiú, örökös is az Isten által.“7

„Míg a kereszt nem volt, — írja Szent Ágoston — lépcső sem volt a mennybe; azért sem Ábrahám, sem Jákob, sem Dávid, sem bárki más be nem juthatott oda. De elkészült a lépcső, áll a kereszt és nyitva a bemenet a mennybe.“

Az Úr Jézus szenvedésével és halálával annyi kegyelmet érdemelt ki számunkra, hogy földi cselekedeteink természetfeletti értéket nyerhetnek s így örök jutalomra érdemesek. Krisztus érdemeinek kimeríthetetlen kincstárából soha sem apad el a segítség, mindig árad felénk a mulaszt bősége, mely segít a bűn ellen való harcunkban, erősíti gyarló erőnket, bukásunkban felemel, a bocsánat balzsamával gyógyítja beteg lelkünket, megszabadít a ránk váró örök büntetéstől s törleszti ideig tartó büntetéseinket is. Úgy buzognak ebből a golgotái áldozatból a kegyelem gyógyító vizei, mint valamely hatalmas kútfőből az élő vizek. A világot körülölelik a kegyelem áradatai, melyek a Golgota sziklájából fakadnak.

De nemcsak lelkűnknek, testünknek is haszna volt a keresztáldozatból, mert Krisztus szenvedése és halála kiérdemelte számunkra, hogy mi, kik Ádámban egykor ineg1 íz. 53, 4.

* íz. 53, 7.

3 íz. 53, 6.

* Kor. I. 6, 19-20.

5 Pét. I. 1, 18.

6 Rom. 5, 10.

» Galat. 4, 7.