Circulares litterae dioecesanae anno 1932. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae

II.

15

Ez a kölcsönös segítés, ez a kiegyenlítő szeretet a mostani viszonyok között legelemibb kötelessége minden embernek s igy volna lehetséges, hogy mindnyájan könnyebben viselhetnők a kereszt súlyát, ha azok, kiknek vállán kisebb a kereszt, segítenének azokon, akik már-már roskadoznak.

Állj be tehát a jótékonyság és könyörület szolgálatába; most az egyszer legalább, ezekben a nehéz időkben tagadd meg magadat, tudj lemondani arról, ami neked nélkülözhető, de a másiknak életet jelent. Nézz körül, hívő lélek, kin segíthetnél, ki szorul leginkább rá; ne viseld el érzelem és megindulás nélkül szomszédságodban a könnyeket és a szenvedést; légy a test és a lélek könyörületes orvosává, a szegények gyámolítójává, a szomorúak vigasztalójává és erődhöz képest mindenkinek mindenévé. Kötelességeid vannak: nem zárkózhatol el jóléted és magas fizetésed sáncai közé; nem, a keresztet hordozók útjára neked is ki kell lépned magas váradból, nehogy annak esetleg megrendülő kövei irgalmatlan szívedet összezúzzák.

Valóban vakok, lélekben valóban a nyomorultak nyomorultjai azok, akik ma látván nem látnak és hallván nem hallanak; akik nem látják a kereszt útján haladókat súlyos terheikkel és nem sietnek segítségükre; akiknek a jövendő semmi s akik oly biztonságban érzik magukat nyomorult jólétükben, mint Balthazár király tobzódásai közt azon éjjel, midőn elpusztult egész birodalma. Vállalnod kell most, ember, a különös szeretet munkáját, vállalnod kell az öntudatos lemondást kapzsiságodról, álláshalmozásodról, kényeskedésedről és minden társadalomellenes, konok érzésedről. Az igénytelenség darócába kell öltöznöd legalább most s a könyörület és lemondás erős lelkületét kell magadra venned. És ha nem akarod felvenni ezt a könnyű keresztet, meg fog tanítani rá az Úristen, az árvák és nyomorultak Atyja, ha fel nem eszmélsz.

Tudod-e, hogy egy kis kereszt vállalásával megválthatod esetleg magadat egy nagyobb kereszttől1? De jegyezd meg, hogyha kevélyen elzárkózol az irgalmasság müveitől, akkor már készül számodra a jövendő kereszt, mely sokkal terhesebb lesz, mint amilyent önként vállalnál. Nem tudod-e, hogy amit a legkisebbnek teszel atyádfiai közül, Krisztusnak teszed? Nem hallottad-e elutasító szavait, melyeket majd az utolsó ítéletben mond azoknak, akik nem akarták könnyebbé tenni felebarátjuk keresztjét: „Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, mert éheztem és nem adtatok ennem, szomjaztam és nem adtatok nekem italt, jövevény voltam és be nem fogadtatok engem, mezítelen és be nem födözte- tek engem . . . Amit nem cselekedtetek egynek e kicsinyek közül, nekem nem cselekedtétek.“1

Intünk tehát mindannyiatokat, kik most e szavakat hallgatjátok, hogy a megpróbáltatások ez idején ragadjátok meg az alkalmat az irgalmasság műveinek gyakorlására. Ragadjuk meg a keresztekkel annyira terhes világban az érdemszerzés eszközeit s haladék nélkül álljunk oda a keresztútra segíteni felebarátainknak, mert aki most megtagadja az irgalmas szeretetet, megtagadja a keresztény nevet és a krisztusi keresztet.

És most ismét a szenvedőkhöz fordulunk s végső tanulságul ismét a szenvedő Üdvözítőt idézzük szemük elé.

Mikor Üdvözítőnk emberi természetét szinte már a végsőkig gyötörte a szenvedés» a gyötrelem ez óráiban „megjelenék neki az angyal mennyből, bátorítván őt“.2 Vegyük ebből szívünkbe, hogyha szenvedünk is, őrködik felettünk a gondviselő Atya s nem hagy gyötrődni abban, amit teljességgel el nem szenvedhetünk: sanyargat, de meg nem öl, eimerit, de meg nem fullaszt. Mikor már azt hiszed, hogy mindennek vége, feléd nyújtja kezét s hallod szavát: „Kishitű, miért kételkedtél?“3

1 Máté 25, 42-45.

1 Luk. 22, 43.

s Máté 14, 31.

A kereszt a győzelem jele.