Circulares litterae dioecesanae anno 1932. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
IX.
44 cselekedeteinek ez Ínséges időkben való fokozott gyakorlására. Az e napokon rendezendő perselygyűjtés eredménye a helyi karitász- szerv útján az ínségeseknek juttatandó, kivéve a budapesti templomok gyűjtését, melyből 50 %> a Karitász Központnak beküldendő. Ezenkívül minden alkalmat használjanak fel Papjaim, -r- s ezt nagyon a szeretetükbe ajánlom, — hogy a karitászakció ügyét minél nagyobb sikerre vezessék. A tavaly már megszervezett karitász szerveket iparkodjanak még agilisabbakká tenni; különös gondjukat képezze a plébánia, illetőleg egyházközség területén élő segélyreszorulók nyilvántartása és istápolása és ne csak a szentbeszédek vagy hivatalos érintkezések útján, hanem személyes utánjárással, kéréssel és buzdítással is törekedjenek azokat, kik eddig távol álltak, a karitászakcióba bevonni, azokat pedig, kik eddig is megértéssel kísérték törekvéseinket, még odaadóbb munkára bírni. Pontosan jegyezzék fel ily irányú munkájuk mozzanatait, mert mint az idén, úgy jövőre is jelentést várok a végzett karitász munkáról, amely jelentésnek majd számszerű kimutatást kell magábanfoglalnia a segélyezettek számáról, továbbá arról, hogy mit osztottak ki készpénzben és tárgy, mennyiség és pengőérték szerint részletezve mit természetben. Midőn karitászakciónkat evvel újra megindítom, szívből adom minden megértő lelkű és áldozatos munkatársunkra, segítőnkre és minden szegény, segélyreszoruló hívemre főpásztori áldásomat. Esztergom, 1932. október 10. 2930. sz. Lelkigyakorlatok. Lelkigyakorlataik elvégzését jelentették a következők : Babirák József, Baumann Károly, Bozsonyik József, Demkovits Ágoston, Gácsér Endre, Greif Gyula, Huszár Elemér, Körösi János, Kray Pál, Meszlényi Antal, Metzker József, Nemes Antal, Német István, Saláth Vitái, Szelényi István, Tille Gyula, Uhlár Béla, Uhlárik István, Worschitz Oszkár. Esztergom, 1932. október 11. Strigonii, die 15. Octobris 1932. Julius Fekete catecheta die 3. Octobris a. c. anno aetatis 48., sacerdotii vero 25. sacramentis Ecclesiae munitus obdormivit in Domino. Animam denati Confratris suffragiis nostris commendemus Domino. Strigonii, die 10. Octobris 1932. Nr. 2928. Mors Julii Fekete. In examine prosynodali die 14. Septembris a. c. servato approbati sunt: Josephus Bozsonyik, Josephus Kő, Eugenius Mester. Strigonii, die 27. Septembris 1932. Nr. 2732. In examine prosynodali approbati. In examine prof, doctr. relig. die 15. Septembris celebrato approbatus est: Julius Kouáts. Strigonii, die 27. September 1932. Nr. 2849. Examen prof. doctr. relig. Josephus Korompai ad interim rude donatus est. Julius Tichy director spiritualis Collegii Pazmaniani, Ludovicus Lippay professor s. theologiae dogmaticae specialis et praefectus theologorum ; Stephanus Városi prof. s. theologiae moralis et director spirit, gymnasi- starum, Stephanus Záborszky director spirit, theologorum, Franciscus Ibrányi praefectus gymnasistarum in Seminario S. Stephani Strigôň iensi facti sunt. Arpadus Kupiár parochus in Mohora, Georgius Balázs administrator in Sárisáp, Ludovicus Kalmár administrator in Csév nominati sunt. Stephanus Imczü prof. doctr. relig. in schol. real. sup. Cire. VI. Bpest., Paulus Gyetven cooperator in Bpest-Lipótváros, Gas- parus Varga cooperator in Bajna missi sunt. Strigonii, die 10. Octobris 1932. Nr. 2816. Mutationes personales. Pro beneficiis parochialibus Csév (Patronus Metrop. Capit. Strigon.), Sárisáp (Patrona Principessa Clementina Metternich-Sándor) et Budajenő (Patronus Abbatia de Telki) concursus usque ad diem 15. Novembris a. c. duraturus publicatur. Strigonii, die 13. Octobris 1932. Nr. 2824. Concursus ad Csév, Sárisáp et Budajenß. Justinianus m. P. Cardinalis, Archiepiscopus.