Circulares litterae dioecesanae anno 1931. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
VII.
VII Krisztusban szeretett Híveink! 1650. sz. Főpásztor a választásokról. Az országgyűlés feloszlatásával kiírták az új választásokat s ennek az eseménynek nagy fontossága arra indít, hogy főpásztori kötelességünkhöz híven felhívjuk figyelmeteket arra, hogy mivel tartoztok Isten ügyének akkor, amikor a törvény rendelése a választási urna elé szólítja az állam polgárait. Amióta a sors kegyetlensége országunkat feldarabolta, súlyos kríziseken kellett átesnünk. Először nemzeti mezbe öltöztetett forradalom szántott végig az országon és megkezdte ezeréves értékeinknek rombolását. A forradalom zúgása elnyomta azoknak a keveseknek szavát, akik hivatott útmutatást adhattak volna a szenvedő nemzetnek. A forradalom átcsapott majd a legádázabb kommunizmusba, mely hadat üzent mindennek, ami a magyar léleknek szent volt hosszú évszázadok folyamán. Meg akarták fosztani a magyart vallásától és hazafias gondolkodásától. Mindnyájan emlékezünk erre a rettenetes időre, melynél végzetesebbet alig tud felmutatni a magyar történelem : házaikból kiüldözött jámbor szerzetesnők, bitófára húzott papok és hívek, szent célokat szolgáló elprédált vagyonok romjai maradtak itt a nagy vihar után örök emlékeztetőül arra, hogy lelkiismeretién, istentelen izgatok mire tudnak rávinni egy népet, mely mélyen tisztelte Istenét és szerette mindig hazáját. A nagy viharnak ellenhatásaként született meg nálunk egy kormányzat, mely szakítva régi liberális elvekkel, zászlajára tűzte a keresztény államrend visszaállítását. Azon évtized alatt, mely ennek jegyében folyt le, bár nyilvános életünkben rengeteg küzdelmet kellett megvívnunk, főleg gazdasági természetű nehézségre megoldást keresnünk, az ország minden kritikus helyzet ellenére viszonylagos nyugalmat élvezett. A nyugalom érzése csillapítótag hatott a lelkekre, sőt sokakra bódí- tólag is olyan értelemben, hogy ma hajlandók azt hinni, hogy a közállapotok nyugalma szinte megingathatlanná vált. Mi is napról- napra kérjük az Egek Urát, hogy őrizze meg az ország belső és külső békéjét, bennünk is él a békés államélet után'való mélységes vágy, de ez mégsem tudja elhomályosítani bennünk azt a sejtést, hogy a fejlődéshez és megerősödéshez szükséges békét csak polgári lelkiismeretünk állandó ébersége és kötelességeink maradéktalan teljesítése révén tudjuk biztosítani. Ezért mi a választások sorsdöntő napját nem várjuk könnyelmű gondtalansággal, hanem inkább azt hisszük, hogy a magyar nép ezen a napon további életképessége, vagy lassú elsorvadása mellett fog dönteni. Úgy érezzük, hogy azokat a szavakat kellene a választás napjának reggelén híveink lelkére kötnünk, amiket Mózes intézett Izrael népéhez: „Elétek adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot: válaszd tehát az életet, hogy élj te is és ivadékod is.“1 A külföldi példák, népek társadalmi összeroppanása, Krisztus erőszakos száműzése keresztény múltú országokban intő példaként állanak előttünk és azt szorgalmazzák, hogy résen legyünk és állandó éberséggel őrködjünk régi, évszázadok folyamán megtartott intézményeink fölött. A választások közeledtével elsősorban arra akarunk figyelmeztetni, Krisztusban szeretett Híveink, mennyi felelősség nehezedik rátok ezekben a napokban. Szükségesnek látjuk ezt, mert azt tapasztaltuk, hogy ennek a felelősségnek tudata még mindig nem elég élénk a lelkekben. A demokratikus irányzat, a nép nagy tömegeinek bevonása a politikai jogok gyakorlásába az elmúlt időkhöz képest nagy jogokhoz juttatta a népet. Ezek a jogok azonban súlyos kötelezettségekkel is kapcsolatosak. Senki előtt sem szorul magyarázatra, milyen hatalommal rendelkeznek ma a népakarat alapján összeülő parlamentek tagjai: törvényeket alkotnak, melyeken keresztül érvényre tudják juttatni a hit és erkölcs parancsait, ha maguk is meggyőződéses hívők és szilárd erkölcsű férfiak; s a közerkölcsiséggel ütköző törvényeket hoznak, ha maguk is telítve vannak a hitetlenség és istentelenség elveivel. Akkor tehát, amikor a polgárok a választási 1 Deut. 30, 19. 7
