Circulares litterae dioecesanae anno 1931. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
XI. Pius pápa apostoli körlevele
- 11 — c) A közj< érdeke. a munkásokra is visszaható rossz következményekkel. Másként áll a dolog, ha hanyagság, hozzá- nemértés, technikai és gazdasági bűnös elmaradottság a vállalat gyöngeségének oka. Mert ebből nem lehet jogcímet meríteni a bérek leszállításához. Ha pedig a vállalat azért nem tud megfelelő béreket fizetni, mert igazságtalan terhek nyomják vagy termelt áruit áron alul kénytelen elvesztegetni, úgy azokat terheli a bűn, akik a vállalatot szorongatják, mert a munkásokat megfosztják igazságos bérüktől s rákényszerítik az éhbér elfogadására. A vállalat vezetősége és a munkások közös erővel és kölcsönös támogatással igyekezzenek a nehézségek és akadályok fölött úrrá lenni. Föladatukat könnyítse meg az államhatalom segítsége. Ha a végső veszedelem fenyeget, alaposan meg kell fontolni, miképpen lehetne a vállalat beállítását elkerülni vagy a munkásokról egyéb módon gondoskodni. Éppen ilyen súlyos elhatározások előtt kell a vezetőség és a munkásság egymásrautaltságának és keresztény összetartásának a tűzpróbát kiállama. Végül az általános gazdasági viszonyokhoz, a közjóhoz is alkalmazkodnia kell a munkabérnek. Hogy a közjónak szempontjából mennyire fontos, ha a munkások és a tisztviselők a mindennapi élethez szükségeseken fölül valamit félre is tehetnek és lassankint csekély vagyonhoz juthatnak, azt már föntebb mondottuk. De nem szabad elfelejteni azt a különösen napjainkban kiválóan nagyjelentőségű szempontot, hogy a dolgozni tudók és akarók munkaalkalomhoz jussanak. Már pedig ez a szempont szoros kapcsolatban van a munkabér nagyságával. Mert a megfelelő bér növeli a munkaalkalmat, míg a túlhajtott bér csökkenti azt. Köztudomású, hogy sokszor éppen a kelleténél alacsonyabb vagy nagyobb bérek a munkanélküliség okozói. A munkanélküliség pedig szörnyű csapás, különösen, ha hosszabb ideig tart és tömegjelenség lesz, amint pápaságunk alatt fájdalmasan tapasztaljuk. A munkásokat a nyomorba és erkölcsi veszedelmekbe döntötte, egész országok jólétét tönkretette s veszélyezteti az egész világ rendjét, nyugalmát és békéjét. Tehát a szociális igazságosság követelménye, hogy a személyes haszonért a közjónak érdekét el ne hanyagoljuk s a munkások bérét se túlmagasra ne csigázzuk, se túlságosan le ne szorítsuk. Alapos megfontolással lehetőleg úgy kell szabályozni a munkabéreket, hogy minél többen munkát találjanak és az életfenntartáshoz megfelelő jövedelmet kapjanak. Fontos továbbá a helyes arány a munkabérek és a velük szorosan összefüggő árak közt, amelyekért a különböző termékeket venni lehet, így a mező- gazdasági, ipari s egyéb termékeket. A megfelelő arány megőrzése a különböző gazdasági ágakat egy közös nagy gazdasági szervezetté olvasztja, amelyben az egyes szervek egymást kölcsönösen kiegészítik és tökéletesítik. S csak így létesül az igazi szociális nemzetgazdasági rendszer, amelyben a nemzet minden tagjának rendelkezésre állnak mindazok a javak, amelyeket a természeti kincsek, a termelő eszközök és a gazdasági élet szociális megszervezése nyújtani tudnak. Ezek a javak nem csupán az életfenntartást és a tisztességes szükségleteket fedezzék, hanem az embert magasabb és nemesebb kultúréletre is fölemeljék, amelynek okos kiélése nincs az erkölcsiségnek ártalmára, sőt annak hasznára válik. (V. ö. szent Tamás : De regimine principum. I. 15. és R. N. n. 27.) Amit eddig a javak igazságos felosztásáról és az igazságos munkabérről mondtunk, inkább az egyénre vonatkoznak s legfölebb közvetve a társadalmi rendre, pedig a Mi Elődünk minden gondolata és törekvése éppen ennek a megújítására irányult a józan társadalombölcselet alapelvei szerint, és ennek a tökéletesítésére az evangélium magasztos törvényei alapján. Azonban, hogy az ő szerencsés kezdeményezése el ne sikkadjon és a további lépések is megtörténjenek a sikerig, amely az emberi nemnek nagy és bőséges áldást jelentene, leginkább két dolog szükséges : az intézmények reformja és az erkölcsök megj avulása. Az intézmények reformjánál elsősorban az államra gondolunk. Nem mintha minden jót az államtól kellene várnunk. Az ok egészen más. Az individualisztikus szellem kibontakozása folytán odáig jutottunk, hogy az egykor virágzó és gazdagon tagolt, a legkülönfélébb egyesületek sokaságában kifejlődött társadalmi élet annyira szétesett, úgyszólván teljesen elsorvadt, hogy végül csak az egyének és az állam maradtak magának az államnak igen nagy kárára. Az állam, elvesztvén szociális szervezetét, mindazokat a terheket magára vette, amelyeket azelőtt társadalmi alakulatok viseltek s így a terhek és kötelességek iszonyú tömege zúdult reá, amelynek súlya alatt görnyedezik. Igaz ugyan, amit a történelem is igazol, hogy a Az új társadalmi rend.
