Circulares litterae dioecesanae anno 1931. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
Krisztusban Szeretett Híveink!
4 dolgok független urának tekintik s ezzel tulajdonkép az anyagi javak szolgálatára és bálványozására bíztatják, hanem azok. akik emlékezetbe idézik, hogy a vagyon Isten ajándéka s azért az O végzése ellen követ el bűnt, aki ahhoz törvénytelen eszközökkel hozzányúl, de hogy ugyanezért a vagyon tulajdonosa Istennek felelősséggel is tartozik, mert javainkat nem magunk alkottuk meg, hanem a mennyei Atyától kaptuk, azonban oly rendeltetéssel, hogy velük gyermekek módjára éljünk, kik az atyáról sohasem feledkeznek meg, de Oreá gondolva az 0 többi gyermekeivel, az összes embertársakkal, szemben tartozó kötelmekre is eszmélnek s a mennyei Atyáért a testvér szükségleteit is magukénak ismerik. Elavult pogány felfogás az, mely a tulajdonjoggal szemben nem érez más kapcsolatot, mint a feltétlen úrnak hatalmát. A katholikus egyház a tízparancsolattal együtt sértetlen érvényben vette át a magántulajdonnal szemben tartozó tiszteletet. Mindig elitélte s legújabban XI. Pilis pápa is ünnepélyesen kárhoztatta azt a felfogást, mintha a társadalmi bajok megszüntetésének módja a magántulajdon lerombolása volna. Az egyház Isten hetedik és tizedik parancsolatját sohasem tagadta meg és biztosabb őre volt az emberek birtokának és lesz is, mint bármely rendőrség vagy fegyveres hatalom. Mert a birtokot, az öröklött vagy fáradsággal szerzett tulajdont, nem földi hatalmasok biztosítják az erő túlkapásaival szemben, hanem a lelkek mélyén élő tudat, mely isteni parancsként súgja minden igazságos embernek: ne bántsd a másét. Azonban bármennyire borítja is az ember drága értékeire Isten szentesítésének palástját az anyaszentegyház, sohasem engedte magát odatereltetni, hogy a tulajdont mint öncélt állítsák az ember lelke elé és tanítsák az iskolában. Ellenkezőleg az anyaszentegyház mindig hangosan hirdette s legutóbb XI. Pius pápa Quadragesimo anno kezdetű körlevelében újból hangsúlyozta, hogy minden pogány elmélettel szemben a magántulajdonnak kettős, egyéni és társadalmi jellege van. Ezen illetékes felfogás értelmében a tulajdonosnak ugyan Isten adta joga van földi javai élvezetéhez, de ugyancsak Isten adta kötelessége is saját és családja állásbeli igényeinek kielégítése után fölös jövedelmének az egész emberiség javára szolgáló felhasználására. Ép ezért senki sem emelhet kifogást azon törvények ellen, melyek nehéz körülmények között a jobbmódúak tokozott áldozataiból biztosítják a szegények megélhetését, sőt a gazdagok büszke kiváltsága kellene, hogy legyen, sürgetni azon társadalmi és jóléti intézményeket és rendelkezéseket, melyek a tűrhetetlen nyomort enyhítik s az ellenségeskedésre vezető aránytalanságokat a krisztusi szeretet olajával elviselhetőbbé teszik és kiegyenlítik. A gazdagok értsék meg, hogy a rend és békés fejlődés szolgálatában áll az egyház, amikor szól emel az arra rászorulók istápolása, a betegek és öregek törvényes ellátása, a gyermekek kímélése és gondozása
