Circulares litterae dioecesanae anno 1930. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
VI.
49 sítása iránt. Minthogy azonban újabban azt tapasztaltam, hogy a községek egy része az utóbbi időben iskolai fenntartási hozzájárulások címén gyakran teherbírásukat meghaladó, újabb kötelezettségeket is vállalnak, amelyek teljesítése a községi pótadónak a 50 %-ot lényegesen meghaladó mértékben való emelkedését vonja maga után, felhívom Alispán urat, figyelmeztesse a községi képviselőtestületeket, hogy újabb ilyen kötelezettségeket — a községi pótadónak ezekből íolvóan 50% fölé való emelkedése esetén — csak azzal a kikötéssel vállaljanak, ha ezek teljesít kelése érdekében a községi pótadónak 50 °/o-on felül való megállapítására a pénzügyminiszter úrral egyetértésben az engedélyt megadom. Ugyanez az eljárás követendő akkor is, ha egyes községek indokolt esetekben a felekezeti iskolák segélyezése címén a tanítói nyugdíjterheknek a felekezetekre háruló részét kivételesen kívánnák vállalni. — Budapest, 1930. évi január hó 2-án. — Nagvkéri Scitovszky Béla s. k. Magyar királyi Belügyminiszter. — Tárgy : X község fellebbezése a református felekezeti iskola támogatása tárgyában. — A Közigazgatási Bizottság az 1928. évi február hó 12-én kelt X sz. határozatával kötelezte X politikai községet, hogy a református felekezeti iskola támogatásaként a tanítói állások után viselendő tanítói nyugdíjárulékokat az iskolafenntartó testület, a református egyház helyett fizesse meg. Ezen határozat ellen X község elöljárósága fellebbezést adott be. A Közigazgatási Bizottság idézett számú határozatát ez alapon felülbíráltam, azt a fellebbezés elutasításával helyben hagyom, mert a népoktatás ellátása elsősorban a politikai község feladata és ha ezt helyette hitfelekezet látja el, úgy a politikai községnek a felekezeti iskolát ebben a működésében támogatnia kell. X község — miként azt a fellebbezésben maga is elismeri — a múltban ezeket a nyugdíjjárulékokat fizette s így a támogatást nem tagadhatja meg a jelenben sem. Ha ez a támogatás az 50 %-os pótadó keretében nem lenne megvalósítható, ez esetben tegyen az alispán előterjesztést a pótadónak a megfelelő felemelése iránt. Ónként értetődik, hogy a nyugdíjjárulékból a község terhére eső hányad az 1926. évi 95.000/IX. vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendeletben meghatározott mértéket meg nem haladhatja. A felterjesztéshez mellékelt iratokat idezártan visszaküldöm. — Budapest, 1930. évi január hó 29-én. A miniszter rendeletéből : Szikszay s. k. miniszteri tanácsos. Esztergom, 1930. június 20-án. Az elemi népiskolai beiratási díjak újabb szabályozásáról és felhasználásáról szóló 1930. évi VII. t. c. életbe lépett. A törvény értelmében minden nyilvános- sági joggal biró elemi népiskolába felvett tanuló után az eddig szedett beiratási díjak helyett egy (1) pengő beiratási díjat kell fizetni. Ezek szerint a fennhatóságom alá tartozó katholikus elemi iskolákba beiratkozó tanulók után ezentúl egy pengő beiratási díj szedendő. A fizetés alól szegénység címén való felmentés átmenetileg az eddigi gyakorlat szerint történik. Miután a beiratási díjak felhasználása tekintetében a katholikus iskolákat érintően a tárgyalások még folyamatban vannak, meghagyom, hogy a fennhatóságom alá tartozó katholikus népiskolákban a beiratás címén bevételezendő egész összeget az iskola igazgatósága, illetve az iskolaszék (egyházközségi szervezet) további intézkedésemig gondosan őrizze. Az igazgatóságot, illetve az iskolaszéket (egyházközségi szervezetet) az összeg erejéig természetesen vagyoni felelősség terheli. Az összeg felhasználása csakis a nagy- mélt. püspöki karral egyetértőén később kiadandó intézkedésem szerint fog történhetni. Esztergom, 1930. június 24-én. 1953. sz. Népiskolai beiratási díjak szabályozása. Jelentést kaptam arra vonatkozólag, hogy a budapesti Zichy-Pallavicini Edina r. kath. női felsőkereskedelmi iskola (VII. István-út 75.) tanulóinak létszéma csökkenőben van ugyanakkor, mikor más hasonló képesítést nyújtó, nem katholikus női iskolák létszáma állandó emelkedést mutat. Evvel kapcsolatban felhívom tiszt. Papjaimat, hogy tőlük telhető buzgalommal teg}renek meg mindent hatholikus iskoláink érdekében, mivel ezeknek jövőjét csak az biztosíthatja, hogy ha a katholikus szülők kötelességüknek ismerik azt, hogy gyermekeiket katholikus iskolába adják, még akkor is, ha ez bizonyos áldozatba kerül. Bízom benne, hogy ha tiszt. Papjaim a szülőket ebben az irányban felvilágosítják és buzdítják, az eredmény nem marad el. Esztergom, 1930. június 20. 1893. sz. A bpesti r. kath. női felsőkereskedelmi skola ajánlása. A Keresztényszocialista Bányászszövetség állandó harcot folytat a szélsőséges irányzatokkal az ország bányatelepein a bányászoknak a keresztény eszmék számára való meghódítása és helyzetük javítása érdekében. Belügyminiszteri engedéllyel most országos gyűjtést indított, melynek eredményéből bányász otthonokat akar szervezni, hol nemes szórakozások, előadások stb. által akarja tag1847. sz. Ker.-szocia- lista bánya- és kohómunkások gyűjtésének ajánlása.