Circulares litterae dioecesanae anno 1930. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae

III.

37

Mi több, különöskép gondoskodni kell arról, hogy mindenki, de főleg a vezetők elegendő gyakorlati ismeretet szerezzenek technikai, szakmai és gazdasági kérdésekben.

Ami pedig a kivételes címen létesíthető ú. n. intersyndikális szövetségeket illeti, melyek keresztény és semleges, sőt szocialista szervezetek közt köttetnek a jogos érdekek védelme címén, sose feledjük, hogy ily szövetkezések csak oly feltétellel vannak megengedve, ha csupán egyes különleges esetekre szorítkoznak és ha az ügy, melyet védenek, igazságos; továbbá, ha csupán ideiglenes szövetkezésről van szó és mindent megtesznek azon veszedelmek elhárítására, melyek ily szövetkezésből származhatnak.

Ezen megjegyzések után a sz. Congregatio kijelenti, hogy szívesen látja az igazán katholikus szellemű és működésű munkásszervezetek alakulását és kívánja, hogy számban és minőségben gyarapodjanak úgy, hogy általuk el lehessen érni azt a jó eredményt, melyet XIII. Leo pápa jelzett és remélt, t. i. hogy biztos menedéke legyenek azon keresztényellenes szakszervezetekbe iratkozott munkásoknak, kikben feltámad a kötelesség- és szükségérzet, hogy szabaduljanak oly köteléktől, mely tisztán anyagi érdekért rabláncra fűzi a lelkiismeretet. „Mindezen munkásokra nézve a katholikus szervezetek csodás haszonnal járhatnak; ha ingadoznak, hívják őket, hogy keblükön keressenek orvosságot minden bajukra és akiket a megbánás hoz, azokat szeretettel fogadják, védelmet és oltalmat biztosítsanak számukra“ (XIII. Leo, Rerum novarum).

Áttérve azután arra, ami közvetlenül a Munkaadó-Szövetségnek tagjait illeti, a sz. Congregatio élénk örömmel hallott mindarról, amit e szövetség a munkások nyomorának enyhítésére tett, épúgv mint a nagyszerű jótékonysági intézményekről, melyeket már megszervezett különösen a „családi pótlékok“ kifejlesztése által, mely intézmény a szeretet és igazságosság műve egyaránt. Mindamellett, minthogy katholikusokhoz szól, a sz. Congregatio nem mulaszthatja el figyelmüket felhívni arra a körülményre, hogy a munkaadók és munkások közt felmerülő kérdésben az egyetértés és tartós béke fenntartása végett nem elég a szakmai szolidaritásra hivatkozni és a tisztán emberi philantrópiától sugalmazott jótékonysági műveket szaporítani. Az igazi egyetértés és béke nem érhető el, csak úgy, ha kivétel nélkül mindenki csatlakozik a keresztény erkölcs alapelveihez.

Ugyancsak örömét fejezi ki a sz. Congregatio afölött, hogy a munkaadók is érezték és megértették a szövetkezés szükségességét, hogy

így hathatósabban eszközölhessék a szociális békét.

Mindamellett nem hagyhatja megjegyzés nélkül, hogy bár a Szövetség tagjai egyenkint katholikusoknak vallják magukat, tényleg szervezetüket semleges alapra helyezték. E tekintetben figyelmükbe kell ajánlani XIII. Leo szavait: „A katholikusoknak előszeretettel katholikusokkal kell egyesülniük, kivéve ha a szükség kényszeríti őket más eljárásra. Ez igen fontos pont a hit megőrzése szempontjából" (XIII. Leo, Longinqua Oceani, 1895. január 6).

Ha e pillanatban nem is lehetséges vallásos alapon munkaadószövetséget létesíteni, a sz. Congregatio mégis szükségesnek tartja felhívni a katholikus munkaadók figyelmét, különösen azokét, kik Eszak-Franciaország Keresztény Munkaadó-Szövetségének tagjai, a személyes felelősségre, mely rájuk háramlik a határozatok hozatalánál, hogy ezek egyezők legyenek a katholikus erkölcs szabályaival és hogy a munkások valláserkölcsi érdekei biztosítva legyenek vagy legalább is sérelmet ne szenvedjenek. Különösen szívükön viseljék annak biztosítását, hogy a szövetségközi bizottság a méltányosság szabályai szerint kellő figyelemmel legyen a keresztény munkásszervezetekre, megadván nekik legalább is azt, ha nem többet, amit megadnak a többi kimondottan hitellenes és forradalmi szervezetnek.

A kétféle szervezetnek adott ezen tanácsok után a sz. Congregatio azt kívánja, hogy a bizalmatlanság eltűnjék, az ellentétek megszűnjenek és hogy a keresztény elveknek megfelelőleg ezentúl helyreálljon az igazságos és békés viszony a két szövetség közt. Hogy egyiknek és másiknak tagjai is gondoljanak azon nagy szociális felelősségre, mely őket mint katholikusokat terheli: mert a két szövetségnek példát kell adnia a társadalmi osztályok azon együttműködéséről, melyet kíván az általuk vallott erkölcstan.

Minthogy a Munkaadó-Szövetség késznek nyilatkozott teljes szabadsággal és függetlenséggel tárgyalni az ellentétek esetleges okairól, a méltányosság és igazság elveinek világánál, a sz. Congregatio szívesen látná, ha az érintkezésnek intézményes módja vezettetnék be a két szövetség közt egy állandó vegyes bizottság létesítése által. Ezen bizottságnak dolga volna időnkénti üléseken tárgyalni a közös érdekekről és elérni, hogy a szakegyletek ne a harc és ellenségeskedés szervei legyenek, hanem, amint a keresztény elgondolás szerint lenniök kell, a kölcsönös megértés, a jóaka- ratú eszmecsere és a béke szervei.

A sz. Congregatio nem mulaszthatja el, hogy ne dicsérje Észak-Franciaország főtisz—