Circulares literae dioecesanae anno 1927. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
XII.
58 székkel egyetértőleg mindenkor már előre gondoskodjék arról, hogy a leventék részére a verseny napján délelőtt istentisztelet (a katholikusok részére szentmise) és prédikáció tartassék és azokon az összes leventék vallásfelekezetük szerint oktatóik vezetése alatt részt vegyenek. A vallásos, erkölcsi, hazafias nevelésre nagy súlyt helyezek. Olyan szerv, kinek ez iránt megértése nincsen, nem alkalmas az ifjúság nevelésére. — Ezen rendelkezésem végrehajtásával a vezető szerveket bízom meg, kik ott, ahol kell, segítőleg lépjenek közbe. Kiadatik: a II. számú elosztó szerint. Budapest, 1927. évi augusztus hó 31. Vitéz Mátyás s. k. társelnök.“ Esztergom, 1927. december 9. amelyet a hivatalos egyházi levelezés portójának megtéritéseképen az egyházmegye a vallás- és közokt. magy. kir. minisztériumtól kap, bizonyos csekély részesedés járna a plébániahivataloknak is. Miután ez körülbelül annyi, amennyit a schematismus és a körlevelek előfizetése címén beküldeni kellene, hogy a felesleges pénzküldözgetést és költséget elkerüljük, a szóban levő összeggel kiegyenlítettnek vétetik a schematismus és a plébániahivataloknak járó körlevelek ára. Egyes megrendelők részére a schematismus ára 5 P. A körlevelek évi előfizetése és portója címén az egyesek 2 P-t tartoznak beküldei. Esztergom, 1927. december 10. 3184. sz. Egyházi alkalmazót tak gyerme keinek ősz töndíjai. A közszolgálati alkalmazottak gyermekeinek tanulmányi ösztöndíjáról szóló 1927. XIV. t-c. végrehajtása ügyében a vallás- és .közoktatásügyi miniszter úr 60.000/1927. sz. alatt rendeletet adott ki, mely a Hivatalos Közlöny f. évi 17. számának mellékleteként is megjelent. Ezen rendelet megállapítja, hogy a törvény 1. Jj-ának második bekezdésében említett közszolgálati alkalmazottak alatt egyházi tényleges vagy nyugdíjas alkalmazottak is értendők. Tehát ezeknek jeles tanulmányi eredményt felmutató gyermekei is pályázhatnak ösztöndíjra. Erre az érdekeltek figyelmét felhívom. Esztergom, 1927. december 3. 3187. sz. A directorium, a schematismus és a körlevelek költségeihez való hozzájárulás. A jövő évi directorium e napokban fog szétküldetni. Egy-egy directorium ára P20 P. A templomok directoriumainak ára a templompénztárból fedezhető, a sajátját ki-ki maga tartozik saját költségén beszerezni. A vidéki plébánia-hivatalok számára a körlevélhez D jelzésű csekklap csatoltatik, amelyen a directorium árát legkésőbb 1928. évi január hó 10-ig beküldeni kötelesek. A budapesti papság az előző évekhez hasonlóan az idén is a budapesti érsekhelynöki hivatalban fogja átvenni a directoriumot és ott eszközli a fizetést. Aki innen külön kér directoriumot, a portóval együtt 128 P-t köteles előzetesen beküldeni. Nyomás alatt van a főegyházmegye jövő évi schematismusa, amely január közepén fog megjelenni. Az összes plébániahivataloknak a schematismus minden további nélkül meg fog küldetni. A schematismus és a plébániahivataloknak járó körlevelek előfizetése címén a plébániahivatalok mitsem tartoznak beküldeni. Abból az átalány összegből ugyanis, A magyar társadalom kiválóságainak vezetése alatt működik az „Angolországi Propaganda Bizottság“, amely azt tűzte ki feladatául, hogy az angol nemzetet Magyarország jelenlegi helyzetéről felvilágosítsa. Kitűzött célja érdekében kiadta a „View of Trianon’s Hungary“ című propagandaművet, melynek példányait Anglia és Amerika vezetőköreinek ingyen küldi szét s hogy ezt minél nagyobb számban tehesse, a társadalom áldozatkészségéhez fordul s azt kéri, hogy a magyar közönség minél nagyobb számban fizessen elő ilyen külföldre küldendő példányokra. A hazafias irányú társadalmi akciót melegen ajánlom a T. Papság figyelmébe. Az Angol- országi Propaganda Bizottság címe: Budapest, IV. Múzeum-kőrút 6—8. Esztergom, 1927. november 20. 2750. sz. Angolországi propaganda. 1 A múlt évi VII. számú körlevélben rendelkezés történt arra nézve, hogy az egyes plébániák országos katholikus célokra éven- kint bizonyos összeget beküldjenek. A beküldési határidőt a múlt évi november 6-án 1118. sz. alatt kelt rendelet november 30-ára tűzte ki. Miután a mai nápig a plébániáknak csak egy része felelt meg ezen kötelességének és sok plébánia eddig még semmit sem küldött be, a plébániák vezetőit még egyszer a legnyomatékosabban felhívom, hogy az országos katholikus célokra szolgáló összegeket sürgősen küldjék be. Esztergom, 1927. december 12. 3222. sz. Orsz. Kath. célokra szolgáló adományok beküldésének sürgetése. A Magyarországi Tiszti Cím- és Névtár újabb kiadásában a szerkesztőség fel akarja tüntetni a magyar és külföldi rendjeleket és címeket is, azonban kívánja előzőleg a rend3212. sz. Kitüntetések igazolása.