Circulares literae dioecesanae anno 1927. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
X.
48 tával járó óriási kiadásokat, fenntart és napnap mellett létesít nagy jelentőségű intézményeket és gyámolítja az egyes országoknak nyomorral küzdő gyermekeit. Hálával eltelten kell emlékeznünk arra, hogy megpróbáltatásunk nehéz napjaiban felénk is mindig szeretettel és bőkezűen nyújtotta a segítséget. Ennek az üdvös munkának szüntelen folytat- hatását az apostoli Szentszék számára szerény adományainkkal nekünk is tehetségünk szerint lehetővé kell tennünk. Ez is egyik jele az apostoli Szentszékhez való ragaszkodásunknak. Adakozzék tehát ki-ki tehetsége szerint. A tehetősebbek többet, a szegényebb sorsban levők, a szó szoros értelmében véve, a fillérjüket. Azt a gondolatot, hogy az adakozásban minden hivő részt vesz, iparkodjanak a Tdő Lelkipásztorok olyképen is kifejezésre juttatni, hogy Péterfillér címén olyan összeget gyűjtenek és küldenek be, hogy az egyes plébániák minden hívére legalább 1 pengőfillér jusson. Esztergom, 1927. október 31. 2811. sz. Takarékos- sági propaganda. A m. kir. kormány elhatározta, hogy a takarékossági szellem ápolása végett, mely elsőrendű nemzeti érdek, évenkint október hó 31-én takarékossági nap tartását rendeli el. A szükséges propaganda irányításával a m. kir. postatakarékpénztárt bízták meg, melynek vezérigazgatójától vettem a következő átiratot: Méltóságos és Főtisztelendő Püspök Úr! A m. kir. pénzügyminiszter úr előterjesztésére a m. kir. kormány elhatározta, hogy a társadalmi és gazdasági életünkben még igen jelentékeny fejlesztésre szoruló takarékossági eszmének a legszélesebb körökben való terjesztése céljából a folyó évtől kezdve minden év október hó 31-én országos takarékossági napot tartat. A m. kir. kormány előbb említett határozata alapján a m. kir. vallás- és közoktatás- ügyi miniszter úr 3239/eln. 927. szám alatt felkérte Méltóságodat, hogy bölcs belátásához mérten a m. kir. kormány által a takarékos- sági propaganda irányításával megbízott M. kir. Postatakarékpénztárt propaganda munkájában támogatni méltóztassék. Ezen nagybecsű ajánlásra való tisztelet- teljes hivatkozással és egyúttal azzal a meggyőződéssel, hogy Méltóságod minden közérdekű akciót támogatni hajlandó, vagyok bátor mély tisztelettel kérni azt a jóakaratú támogatást, amelyre akciónknak, hogy sikerre vezethessen, feltétlenül szüksége van. Hazánkban a közelmúlt évek sajnálatos értékrombolásai állal előidézett keserű csalódások után erős hanyatlásnak indult takarékossági erénynek újabb felélesztését a mély tisztelettel alulírott nem tartja könnyű feladatnak, kétségtelennek tartja azonban, hogy a rendszeres és kitartó propagandának a hatása nem maradhat el. A takarékosság lassú erőgyűjtést jelent. Ez valamely nagy szerencsétlenség, csapás után a legnehezebb talán, de a leginkább indokolt. Kötelessége tehát egy oly nemzetnek, melyet letiportak, szegénnyé tettek és megraboltak évezredes kincseitől, ily állapotában mindennemű erőgyűjtésről gondoskodni, ha nem akar a külföldtől elsősorban pénzügyi, majd annak nyomán gazdasági és végül politikai függésbe kerülni. A takarékos ember beosztással él és rendszerint függetlenebbé, önérzetesebbé válik. Az erkölcsi élet útvesztőjében könnyebben megtalálja a helyes utat. Gondol nemcsak a holnapra, hanem az azután következőkre, a túlvilági életre is. Számot vet önmagával, tartózkodik a bűnös szenvedélyektől s nem elégszik meg — ha a takarékossági erényt helyesen értelmezi — csupán azzal a takarékossággal, mely tisztán csak önzésből fakad. E pár szó előrebocsátása után bátorkodom Méltóságodat tisztelettel kérni, méltóz- tassék hozzájárulni ahhoz, hogy a felügyelete alatt álló iskolák tanszemélyzete folyó évi október hó 31-én az ifjúság körében takarékosságra buzdító — néhány percig tartó s a tanítás menetét nem akadályozó — rövid fel- világosító előadást tarthasson, az egyes lelkészek pedig az október hó 30-án egyházi szónoklatukban emlékezhessenek meg a takarékosság nemes eszméjéről és a hívőkre ebben az irányban üdvös befolyást gyakorolhassanak. A m. kir. kormánynak a takarékossági nap megtartására s ezzel az 1924. évi milánói takarékossági konferencia határozatához való csatlakozásra vonatkozó határozatát csak néhány nappal ezelőtt vettem s ennélfogva legnagyobb sajnálatomra csak most van módomban, midőn már csak néhány nap választ el a nemzetközileg megállapított október hó 31-étől, tiszteletteljes előterjesztésemet megtenni. Miután a m. kir. kormány intenciói szerint a külföld felé nemzetközi jelleggel híró takarékossági nap ez évben már mindenesetre megtartandó, van szerencsém bejelenteni, hogy sajnálatos kényszerhelyzetemben, bízva Méltóságodnak akciónk iránti jóakaratában, közvetlenül is felkértem a mellékelten tisztelettel bemutatott nyomtatványok igénybevételével a Méltóságod bölcs vezetése alá rendelt lelkészkedő papságot — október hó 30-án takarékosságra buzdító szónoklatok tartására