Circulares literae dioecesanae anno 1927. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
VI.
ról virágra röpködő pici szárnyasok édes nedűvel töltik meg a köpük sejtjeit: akként gazdagítja az egyház a lelkeket a szeretet, az együttérzés, a nyugalom és megelégedés legbecsesebb javaival. Aminő magas lángokban lobogott keblében Isten és az egyház szeretete: épp oly rajongó odaadással függött a hazán, amelynek minden érdekét emelni, jólétét fokozni, virágzását biztosítani óhajtotta. A bosszú háború minden mozzanatát a legbehatóbb érdeklődéssel kisérte és ritka áldozatkészségével, kifogyhatlan bőkezűségével feledtetni törekedett lesújtó borzalmait. A fájdalmas emlékű rémuralom alatt nyugodt megadással tűrte a nagy megpróbáltatásokat, amelyek roppant keserűségei magas személyét sem kímélték. A magyar történelemben páratlanul álló 133 napos garázdálkodás alatt palotájából kiűzetve és a létfenntartás legelemibb szükségleteitől megfosztva, vendégszeretetet volt kénytelen igénybe venni, anélkül, hogy lealázó súlyos helyzete miatt egyetlen zokszó lebbent volna el ajkairól! Esztergom, 1927. Julius 25. Nap volt a magyar kath. egyház és haza egén, amelynek gazdagon lövelő sugarai irányító fényt, éltető meleget és termékenyítő erőt varázsoltak a legszélesebb rétegekbe. Őrtornya volt az egyháznak és hazának, amely éber figyelemmel kisérte nem ritkán aggasztó viszonyait és érdekeinek hathatós védelmet, eléggé alig méltányolható biztosítékot nyújtott. A kíméletlen halált azonban nem volt képes távoltartani sem tudományának bámulatos gazdagsága, sem szívének kimeríthetlen jósága, sem lelkületének ritka feddhetetlensége. Hideg lehelletével kioltotta az áldott életet, amely a legtávolabbi nemzedékeknek is után- zandó példaképül szolgálhat. Megnyugodva -— bár vérző szívvel — a mennyei Atya súlyosan érintő végzésén, a nagy Elköltözött boldogítására, buzgó fohászokkal kérjük őt: Da virtutis meritum, Da salutis exitum, Da perenne gaudium ! Esztergomi főkáptalan.
