Circulares literae dioecesanae anno 1922. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
I.
3 87. sz. Segítsünk a nyomorgókon! Dilectissimi, qualem voluit esse S. Paulus dilectissimum discipulum suum Titum scribendo: „In omnibus Teipsum praebe exemplum bonorum operum, in doctrina, in integritate, in gravitate, verbum sanum et irreprehensibile, ut is qui ex adverso est, vereatur, nihil habens malum dicere de nobis.“ (Tit. 2, 7.) Haec si invicem jungentur, sana nempe doctrina et mores irreprehensibiles, certe nobis non deerit auxilium ex alto hoc anno, quem hodie in Sanctissimo Jesu nomine inchoavimus. Strigonii, die 1. Januarii 1922. A Budapesten székelő külföldi képviselők felemelték szavukat azon szomorú jelenséggel szemben, hogy mig a különféle külföldi segélyakciók a magyarországi nyomor enyhítésén oly odaadóan fáradoznak és e célra nagy áldozatokat hoznak, addig a hazai tehetősek honfitársaik nyomorával szemben úgyszólván teljesen érzéketlenek. Szégyenkeznünk kell, hogy erre a megállapításra okot szolgáltattunk. Mert bár igaz, hogy nyomorúságunk előidéző oka a megcsonkításunk és a kegyetlen béke-diktátum, mégis be kell ismernünk, hogy a nyomor enyhítésére ide bent nem történik annyi, amire nyomorult viszonyaink között is képesek volnánk. Bár sok tehetős ép’ a háború és annak nyomában ránk zúdult csapások következtében maga is szegénnyé lett, mégis vannak még e csonka országban is tehetősek, akiknek volna miből adni az éhezőknek. Vannak — fájdalom — olyanok is, akik bűnösen pazarolják a pénzt a szomorú időkhöz semmiképen sem illő mulatozásokra, elítélendő és bűnös élvezetekre. Mások a felebaráti szeretet parancsával mit sem törődve tömik csűreiket és erszényeiket. Ezalatt számtalanok éheznek, fáznak, nyomorognak és pusztulnak. Ennek a szomorú valónak átgondolása és látása indítson bennünket arra, hogy az irgalmassági munkába teljes lélekkel beleálljunk. Kérlek Benneteket, kedves Fiaim, keltsétek fel ez irányban a lelkiismereteket. Tárjátok gyakran híveitek szeme elé a felebaráti szeretetnek magasztos tanítását és súlyos parancsát. Értessétek meg velük, hogy a jelen nehéz körülmények között nem lehet bűn nélkül elzárkózniok a tehetőseknek az ínségeseken való segítés elől. Mig mások saját hibájukon kívül a mindennapiakban és a legszükségesebbekben hiányt szenvednek, a bővelkedőknek bűn terhe alatt kötelességük annyit adni, amennyit csak tudnak. Rázzátok fel a közönyöseket és bírjátok adakozásra. Intsétek a híveket az írás szavával: „Vagyonodból adj alamizsnát és egy szegénytől se fordítsd el orcádat, mert úgy legyen, hogy tőled sem fordul el az Ur orcája. Amint lehet, úgy légy irgalmas. Ha sokad leszen, bőven adj; ha hevesed leszen, igyekezzél keveset is örömest adni. Mert jó jutalmat gvűjtesz magadnak a szükség napjára.“ (Tóbiás 4, 7—11.) A nyomor enyhítésén különféle akciók és egyesületek fáradoznak; a tehetősebbek juttassák el minél gyakrabban oda adományaikat. A jelen körlevél kézhez vétele után pedig egyik közeli alkalmas vasárnapon egyházmegyém minden templomában gyűjtés tartassák a hazai nyomor enyhítése céljára. A gyűjtést előzetesen hirdessétek ki és iparkodjatok hatni híveitekre, hogy megszívleljék az írás szavát: „Akinek két köntöse van, adja annak, kinek nincsen és akinek élelme vagyon, hasonlóképen cselekedjék“ (Lukács 3, 11.) és „Amivel bővelkedtek, abból adjatok alamizsnát és íme mindenetek tiszta lesz.“ (Lukács 11, 41.) A gyűjtés eredménye a főegyházmegyei hivatal címére küldendő. Budapestet illetőleg külön részletes rendelkezést budapesti helytartóm tesz. Esztergom, 1922. január 11. Tekintettel a mérhetetlen nagy drágaságra a szentmise-stipendiumoknak és alapítványi tőkéknek ehhez mért új szabályozása okvetlenül szükségessé vált. A 86. sz. Szentmisedijak és alapítványi tőkék emelése.
