Circulares literae dioecesanae anno 1920. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
II.
12 nélkül kell a keresztény hitből táplálkozó szeretetnek végrehajtani nagy dolgokat, melyek mindnyájunktól áldozatos készséget követelnek, önfeláldozást és szere- tetet. Ha a karitatív mozgalmak vezetői hozzátok fordulnak felhívásaikkal, ha véreinknek a fogságból való hazahozatalára kérnek támogatást, ha a ruhátlan, éhező gyermekeket ajánlják irgalmas szerete- tetekbe, mutassátok meg, hogy hitetek nem halott s juttassatok valamit abból a kevésből, amit meghagyott a rettenetes idők nyomorúsága. Világítson előre az idők mélyébe hitetek s lássátok az isteni Gondviselés működését, a hit világosságánál szerezzetek meggyőződést, hogy a mennyei Atya, aki gondoskodik az ég madarairól és ruházza a mezők liliomát, ezerszeresen fog megjutalmazni minden jócselekedetért, amivel tanúságot téve élő hitetekről, segíteni akartok testvéreiteken. Az egyház jól tudta, K. Hi veim, hogy a lelki megújulás legnagyobb akadálya a test s ezért arra az időre, mikor lelkűnknek a bűnben eltompitott erőit vissza kell szereznünk bűnbánat által, Krisztus szenvedései fölött való gyakori elmélkedés, ájtatossági gyakorlatok és alamizsnák által, különös szabályokat, böjti fegyelmet ír elő, aminek betartásával megfékezzük a test föld felé húzó vágyait. A jelen évben igazán kevesen vannak azok, kik böjti fegyelem nélkül is ne lennének kénytelenek bőjtölni; a nyomor oly általános, hogy a legtöbb ember nem tudja megszerezni magának azt, amit a test feltétlenül megkiván. Van azonban a böjti fegyelemben valami, K. Híveim, ami mindenkinek szükséges a lelki megújuláshoz még ebben az Ínséges időben is és ez a böjt szelleme, az önmegtagadás. Lemondás nélkül nincs lelki megújulás. Ha csak azért kerüljük a világ túlhajtott, sokszor bűnös szórakozáEsztergom, 1920. február 10. sait, mert ma nincs módunkban azokon résztvenni, ha szinte szomjazzuk az élet minden örömét és sóvárgó lélekkel várjuk, hogy az idők változásával megszerezhessük magunknak ezeket az örömöket, akkor a jelen év nagyböjtje is el fog múlni lelkünk számára nyomtalanul. Nem csak tűrnünk kell a mai napok rettenetes nyomorúságát, hanem az önmegtagadás és lemondás szellemében fogadjuk azokat Isten kezéből abban a szent meggyőződésben, hogy a megpróbáltatások az isteni Gondviselés tényei. A gondviselő Isten akarja acélozni a magyar lelkeket a megpróbáltatás tüzében, azután felemelni, hogy erős lélekkel tudjanak küzdeni a megújuló kereszténység nagy eszményeiért. A lemondás, az önmegtagadás, a nagyböjt szelleme újítsa meg a lelkeket s ezekből az ön megtagadásban és a szeretet cselekedeteiben megtisztult lelkekből álljon talpra az új, igazán keresztény Magyarország. Ezek a szeretet tüzében meg- ifjodott lelkek öltsék magukra „az irgalmasságnak indulatait, a kegyességet“, vigyék el szeretetüket embertársaik közé, akiket talán hidegen fognak hagyni a szent idő kegyelmei s a szegény elhagyott lelkek, a szomorú idők áldozatai úgy érezzék, mikor a „Krisztusban feltámadtak“ közéjük jönnek, mintha a jótékonyságnak angyala suhanna el közöttük s szárnyával érintené őket, mindenütt életet keltve, életet támasztva. Vonzzák magukhoz a megújult lelkek azokat, akik a hitetlenség és gyűlölet sötétségében járnak, hogy ez az ország legyen egy hitben és szeretetben, melynek keresztény lakói megszívlelték és tettre váltották az Apostol intő szavát: „Vegyétek magatokra, mint Istennek szent és kedves választottal', a kegyességet. . . mindenek felett pedig legyen szeretetetek, mely a tökéletesség köteléke.“ Kol. 3, 12—14. János s. k. bibornok, érsek.
