Circulares literae dioecesanae anno 1919. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!
8 kik Krisztust gyalázzák, azok a hazugság szellemének szolgálatába állnak, — akik az evangéliumot megvetik, azok minden szabadságot az önkény s hatalmaskodás prédájára bocsátanak, — akik a menyországot tagadják, a hazát is elvesztik, — akik a hazafias s a nemzeti érzést, ezt a darab természetet gúnyolják, azok az embert egyebekben is természetéből kivetkőztetik s rend, fegyelem s közbiztonság helyébe zűrzavart, aggodalmat, Ínséget s átkot teremtenek. Az emberből vérszomjas állat lesz! Ez a pokol a földön s nem az Isten világa; de az ilyen világ nem embernek való s borzalommal fordulunk el tőle. De ne csak borzadjunk, hanem keljünk fel mint egy ember, keljen fel az egész nép a kereszténységnek védelmére! Védjük meg a hitet, az erkölcsöt, az igazságot, a tisztességet s ezáltal az emberi szabadságokat, a munkát épen úgy mint az igazságos magántulajdoni ! Értsék ezt meg mindenekelőtt szocialista testvéreink, hogy mikor a kereszténységet, a vallást s az egyházat védeni akarjuk, nem politikai s gazdasági kiváltságoknak, nem az uralkodó osztályok érdekeinek vagy a nagybirtoknak védelméről van szó, hanem hitről, vallásról, vallásszabadságról, melyet a legújabb tév- tanok, a történelmi materializmus s a szocialista túlzók támadnak. Emlékezzenek vissza e félév történetére, nem-e a legszégyenteljesebb erőszak tombolása volt-e ez? Erőszak a gondolat, a lelkiismeret, a vallás, a tisztesség, a gyermek, a család ellen! Szabadságokról biztosítottak' a papiroson, de első dolguk volt a vallást az iskolából kizárni, Krisztus, Isten nevét onnan száműzni, a gyermekeket úgy mondták, hogy fel világosi tani, voltaképen szülőik ellen tiszteletlenségre, dacra s ostoba akaratosságra ingerelni. Az apácákat a kórházakból kitiltották, a papokat s szerzeteseket mindenféle fortéllyal s erőszakoskodással fogadalmaik s hitük megtagadására csábították; a tanítóságot s a szegény középosztályt minden szabadság arcul ütésével meggyőződésük megtagadására felhajtották. Még az imakönyveket, a szentirást, a kér. irányú műveket is ezerpéldányszámra elpusztították. A házasság intézményét ledér törvényekkel megszentségtelenitették s azt a kicsapongó s könnyelmű életnek prédájára engedték. Mondják meg, ez-e a munkások gazdasági harca a kenyérért, a több igazságért, vagy nem-e inkább a legádázabb vallásgyűlölet s a kereszténység üldözése? El kell-e nyomni a vallást, kell-e üldözni a papot s szerzetest, kell-e lehetetlenné tenni vallásoktatást, hogy a szociális haladás akadálytalanul tért foglaljon? Krisztus Urunk s az ő kegyelme talán a munkások jogait s szervezkedését csorbitja-e? Láthatjátok K. H., hogy itt nem a szegénység s a proletárság emeléséről, hanem más érdekekről, főleg pedig a kereszténység gyűlöletéről van szó. Lehetne-e különben azt érteni, hogy az uj magyar köztársaság volt közoktatásügyi népbiztosa, aki hozzá még nem is keresztény, arra használta fel állását, hogy beutazta az országot s mindenütt beszédeket tartott a kereszténység s az egyház ellen s oktalanul felelőssé tette azt a királyok s kormányok minden tetteiért. A vallásüldözés s az önkénykedés e szégyenteljes bemutatkozásával szemben méltán felhívhatjuk a munkásságot, hogy vívja ki bátran, ami neki jár s biztosítsa a munka igazságos részesedését; de ne
