Circulares literae dioecesanae anno 1919. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
IV.
5 kólát, hol gyermekeink nevelődnek, vonjuk ki áldásos befolyása alól. Az élet úgy is nehéz s tele van kétséggel s bizonytalansággal,''; biztos vezetőre volna hát szükség; de honnan vegyük azt, ha nem a hitből s az isteni kinyilatkoztatásból?! Az élet piszkos is, tele van gyökeres gonoszsággal s ösztönösséggel, a szenvedélyek csábjaival, ezzel szemben szükség van tiszta látásra, erős akarásra s folytonos lelkesülésre; de honnan vegyük azt, ha nem a mindezt kegyelmével segitő Istentől, az imából s a Krisztus által nekünk juttatott szentségekből?! Nem elég ehez szó, sem tudás, ehez a lélek ereje kell s az Isten kegyelme. Ehez az a világosság kell, melyet Krisztus hozott: kell az a szellem és lélek, mely az ő leikéből árad minden hozzá ragaszkodó s belőle élő kereszténybe. Nekünk tehát olyan iskola kell gyermekeink számára, mely Krisztus iskolája s azokhoz a forrásokhoz akarjuk őket terelni, melyekből erős kereszténységet s tiszta erkölcsöt meríthessenek. Azt se mondja senki, hagy a szülők otthon taníthatják hitre s vallásra a gyermeket. Erre a felelet az, hát ráérnek-e azok a sanyargatott s sokfelé elfoglalt szülők gyermekeiknek ilyetén tanítására? S miért akarják épen a hitoktatást bízni a szülőkre? hiszen akkor az irni-olvasás-tudást is reájuk bizhatnák s becsukhatnák az iskolát. Miért legyen hát épen a legfontosabb irányzat s a legalapvetőbb tudnivaló a szülőkre bizva, mikor az iskola épen azért van, hogy amit a szülő nem tehet, amire rendszeresen rá nem ér, a g}^ermek oktatását elvégezze?! Itt esik le álarca a hitetlen irányzatnak; ők nagyon jól tudják, hogy a szülők nem taníthatják oly jól s kiadósán hitre s erkölcsre a gyermekeket mint az iskola, s épen ezt akarják, hogy a gyermekek ne legyenek kioktatva a hitre; azt akarják, hogy ne értsenek semmit a krisztusi tanításból s igy azután a közönynek s hitetlenségnek essenek oda prédául. Kell ez nektek? Ily gyermekeket akartok-e? Ha pedig nem akartok, akkor ne hagyjátok magatokat megtéveszteni sok farizeusi, himes-hámos beszéddel. Legyen a ti válaszotok: mi hitvallásos iskolát akarunk s abból nem engedünk. 3. A hitetlenség harmadik támadása a keresztény házasság ellen irányul. Itt is sok a szóbeszéd, hogy mi minden jót akarnak az uj világboldogitók; mondogatják, hogy a lelkiismereteket akarják megnyugtatni, — hogy a kényszer rab- szijára fűzött férfit s nőt föl akarják szabadítani, no meg, hogy szabad szerelemmel akarják a világot boldogítani. Itt is mint másutt az jár fejükben, hogy lazítani kell a kapcsokat s tehermentesiteni az emberiséget; ez szépen is hangzik, de a gyakorlatban szabadosság és átok jár nyomában, mert a rend kapcsait már csak nem lehet fölbontani, ha nem akarjuk, hogy felforduljon a világ. Régen az ilyen szabadszáj u beszédet senki sem vette komolyba s azt gondolták, hogy hát a test és vér ösztöne beszél s félrebeszól; ma azonban vakmerőn emeli fel fejét a szabadosság s úgy érzi, hogy az általános erkölcsi züllésben neki is fölvirradt. A keresztény ember tudja, hogy e parázna gondolatokban mákszemnyi igazság sincs s hogy szeretetről s szerelemről igy beszélni csak azok szoktak, kik a házasságot felmondásra kötik, addigra, amig az asszony vagy a férfi tetszik vagy mig nem akad más, a ki jobban tetszik. Ilyen házasságban boldogság nincs, mert nincs benne hűség, — ilyen házasságban az otthon olyan mint a vándorcigány sátra, hogy ott üti föl, ahol kedve tartja s úgy üti, ahogy a szél fúj; — ily házasságban a gyermek szegény poronty, melyet ugyan világra hoztak, de a szeretet, mely gondozza s nevelését biztosítsa, máról holnapra elfüstölöghet. Ebből az életből, szabad szerelemből, meg nem tudom miféle szópnevü förte- lemből a keresztény nép nem kér. Tudja, hogy csak a hü szeretet boldogít, s ezt
