Circulares literae dioecesanae anno 1917. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
II.
20 még erősebben tapadjon a sz. keresztre, mint e sok tőrvetés között legbiztosabb vezetőnkre, útmutatónkra. Ajkunkra a próféta szavai tolulnak: „Az Úr irgalmasságának köszönjük, hogy el nem vesztünk ; mert még nem fogyott el az ő könyörületessége. Már reggel tapasztalom azt: nagy a te hűséged. Osztályrészem az Úr, mondja az én lelkem, azért várom őt.“1 Az Úr tán gyengeségünkre való tekintettel, csüggedósre való hajlandóságunkat figyelembe véve, örvendeztetett meg ily várakozáson felüli eredményekkel, hogy keresztjének követését számunkra megkönnyitse s háborús kereszt- utunk sok keserűségét megédesitse. S minthogy Isten bölcs gondviselése úgy intézi földi dolgainkat, hogy ez által lelkünk tekintetét mennyei igazságokra irá- nyitsa, e sikerekkel meg akart bennünket győzni az ő bölcseségéről és hatalmáról, mely amint a gyengeségből erőt tudott elővarázsolni, úgy háborús szenvedéseink keserű gyökeréből is igazi s örök boldogságunk édes gyümölcseit képes sarjadóztatni. Anyagi sikereink ily csodás előmozdításával meg akarta nekünk könnyíteni azt a hitet, — melynek súlyos megpróbáltatások között sem lett volna szabad meginognia — hogy az ő jósága e nehéz napokat, igazainkért vívott e kemény harcokat javunkra akarja fordítani s általuk egy magasabbrendü győzelemhez akar bennünket juttatni, melyet földi mértékkel nem lehet megmérni, mert végtelen, mérhetetlen, szavakkal kifejezhetetlen. Ily lelki győzelmek felé int a mi vezérlő tűzoszlopunk, a szent kereszt, mert Isten képmását hordozó lelkekhez csak ily hervadhatatlan babérok méltók. 1 .Terem. Sir. 3, 22—24. Erre alkotott Isten s erre irányit. Azért minden küzdelmünk, minden törekvésünk bármily káprázatos földi sikerrel végződjék is, ránk nézve kárbaveszett, ha az isteni irányítást nem követi vagy épen azzal szembeszáll. Földi ügyeink sikeréből csendüljön ki tehát számunkra egy hatalmas „Sursum corda“, „Fel cö SZÍ- vekkel“, mely arra buzditson, hogy a mint azokhoz sok szenvedés, lemondás és áldozat révén jutottunk, úgy az elénk tűzött magasabb cél munkálásában se riadjunk vissza hűséges és csalhatatlan vezetőnknek, a szent keresztnek követésétől. A keresztény életfelfogás szerint a földi lét nem öncél, hanem eszköz egy magasabb cél elérésére. Földi életünk egy keresztut a siralom völgyén keresztül, keresztes hadjárat az örök boldogság igéret-földjének birtokáért. S e kereszt- utunkban, e keresztes hadjáratunkban lehetne-e alkalmasabb vezérünk annál, kinek diadalmas keresztutjára évezredek várakoztak hittel és reménnyel és évezredek tekintenek vissza hálás szeretettel?! Ezt az utat, melyet ő üdvözitésünk céljából tett meg, számunkra is az üdvösség munkálásának egyedüli utjává avatta. Ez a krisztusi iskola, melyen kívül senkit sem akar tanitvánvának elismerni. „A ki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye fel keresztjét.“1 Nem mint terhet rakja vállunkra,, hanem mint útmutatót, mint fensőbb titokzatos tudományt kinálja, melyről jegyese, az egyház e szent időben azt énekli: „Fulget crucis mysterium“ (Hymn. „Vexilla regis“) fénylik titka a keresztnek. Boldog, ki e titokzatos írásban olvasni tud, mert csak itt találja meg az 1 Márk. 8, 34.
