Circulares literae dioecesanae anno 1916. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
VIII.
85 VIII. 1420. sz. XV. Benedek pápa levele Pompili bibornokhoz. Őszentsége XV. Benedek pápának Pompili bibornokhoz intézett levelét egész terjedelmében közlöm. Bibornok Úr! A rettenetes viaskodás láttára, mely Európát marcangolja, Mi, a telkeknek egyetemes pásztora, a békének és a szeretetnek fönséges küldetését nyervén Istentől, szent kötelességünk elhanyagolása nélkül nem lehettünk közömbösek, nem maradhattunk szótlanok. Azért pápaságunk kezdete óta, szivünkben mély aggódással, melyet a szörnyű látvány keltett, ismételten arra törekedtünk buzdításainkkal és tanácsainkkal, hogy rábírjuk a viszálykodó nemzeteket a fegyverek letevésére és ellenségeskedéseiknek az emberi méltóságnak megfelelő módon, barátságos megegyezéssel való elintézésére. A hadviselő népek közé vetettük magunkat — h°gy úgy mondjuk, mint egy atya dulakodó fiai közé és annak az Istennek nevében, aki maga az igazságosság és végtelen szeretet, esdve kértük őket, mondjanak le a kölcsönös megsemmisítés szándékáról, adják elő idejében világosan, közvetve vagy közvetlenül egymás kívánságait és amikor az igazságosságot és a lehetőséget mérlegelik, számoljanak a népek igényeivel s méltányosságj ból a nemzetek nagy családjának közös üdvére hozzák meg, ahol kell, az önszeretet és a különleges érdekek kötelességszerű és szükséges áldozatait. Ez volt és ez most is az egyetlen út, mely a szörnyű viszálykodásnak megoldásához vezet, és oly békéhez juttat, amely nemcsak egyik félnek, hanem mindegyiknek előnyös és épen azért igazságos és tartós. Sajnos, atyai szavunkat mindezideig nem hallgatták meg és a háború összes borzalmaival tovább dühöng. Mindazonáltal, Bibornok Űr, mi nem hallgathatunk és nem szabad hallgatnunk. Nem szabad, I hogy az atya, akinek fiai ádáz viszályba keveredtek, megszűnjön őket tovább inteni, csak azért, mert nem hallgatnak kéréseire és könyeire. Másrészről tudja Ön, hogy ha a mi ismételt békekiáltásunk nem is hozta meg a kivánt eredményt, mégis élénk visszhangra talált és balzsam- ' ként hatott a hadviselők és az egész világ népeinek szivére és abban felkeltette a véres küzdelem mielőbbi megszüntetésének erős, forró vágyát. Nem tartóztathatjuk azért magunkat, hogy még egyszer fel ne emeljük szavunkat a háború ellen, mely úgy tűnik fel előttünk, mint a művelt Európa öngyilkossága: nem szabad elmulasztanunk, hogy midőn a körülmények megengedik, taná13
