Circulares literae dioecesanae anno 1916. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
IV.
44 gyermeki bizalommal Istenhez való fordulását, vágyainknak Isten törvényéhez való igazítását, vagyis az önmegtagadást és javainknak a felebaráti szeretet oltárán való szives feláldozását, vagyis a keresztény karitászt, azaz szeretetet. Még ez utóbbiról kell szólnom. Szegények mindenkor lesznek veletek, mondja az Üdvözitő1 s mindig alkalmatok lesz velük jót tenni. Bármit is beszéljenek a jövő államának paradicsomi boldogságáról, annyi szenvedés mindig lesz a földön, hogy méltán viselhesse a „siralomvölgy“ nevét. De ha valamikor, úgy e szomorú napokban ez a jelző fejezi ki legméltóbban Európa országainak kedólyállapotát. Nemcsak könnyharmat rezeg a háborús területek letiport fűszálain, hanem a könnynek és vérnek valóságos tengere hullámzik felettük. A jótékonyság rendes területén — a hadmentes területeken — is kitágulnak most a megszokott keretek, hiszen a megélhetés még olyanoknál, kik máskor tűrhető viszonyok között voltak, a nyomasztó drágaság folytán rendkívül megnehezedett. így fokozottabb mértékben szól hozzánk az irgalmas Tóbiás1 intelme: „Ha sokad leszen, bőven adj, ha kevesed leszen, igyekezzél a keveset is örömest adni.“ Az ínség növekedtével adakozási képességünk is fogyatkozik, de a jó Isten, ki a szegény özvegy két fillérjének aranyokat meghaladó értéket tulajdonított, adományainknál nem az anyagi értéket, mint inkább a keresztény szeretet jószándékát mérlegeli. Ez a szeretet akkor sem jön zavarba, mikor anyagilag úgy, amint szeretné, segíteni nem tud, hanem kifogyhatatlan találékonysággal keres munka1 Mát. 26, n. 1 4, 9. kört. Talán lelki vigaszt nyújthat, a bánattól lesújtott lelket felegyenesitheti. tekintetét Istenre irányíthatja, a tisztulás forrásához s ezzel erőgyűjtéshez kalauzolhatja. Pillanatnyi segély helyett gyakorlati útmutatással állandó keresethez juttatja vagy az új kereteknek megfelelő életmódra, beosztásra oktatja, saját példájával tanítva, miként lehet sokszor a boldogság minden csorbája nélkül sok olyant kiküszöbölni, amit azelőtt életszükségletnek tartottunk. A „több szem többet lát“ és a „viribus unitis“ egyesült erővel elve itt is nagyban fogja emelni a munka sikerét. Már az apostolok is szükségesnek látták a jótékonyság művének rendes szervezetet adni; kövessük e példát s erőnktől kitelhetőleg támogassuk ezentúl is a háború nyomorának enyhitését célzó különféle jótékonysági intézményeket. A kereszténynek egész életét az evangélium szellemének, mint erjesztő kovásznak kell átjárnia. A jótékonyság műveit illetőleg — a hol a szeretetről oly köny- nyen átsiklunk a hiúságra — Krisztus Urunk hegyi beszédében külön is figyelmünkbe ajánlotta e fensőbb szempontokat. Nem hiába a kereszt jegye alatt folyik a háború gonosz szellemeinek ellen- súlyozására a szeretet angyalainak munkája, hiszen a valódi szeretet krisztusi eredete tagadhatatlan. Minél több terhet rakni a gyengék, az elnyomottak vállára, hogy fel ne kelhessenek, erőre ne kaphassanak, ez volt a pogányság jelszava. Ezzel szemben Krisztus szolgai alakot öltve leereszkedik a bűn rabszolgáihoz, s hogy azok felkelhessenek, O maga szívesen roskadozik nehéz terhük alatt. Hívei között pedig a testvéri teherfelosztást kívánja, midőn apostola által1 arra int, hogy 1 Gál. 6, 2.
