Circulares literae dioecesanae anno 1915. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

XXII.

197 hozott meghatározásával megtagadta a jóváhagyást Helivágása község képviselő- testületének 1914. évi junius hó 10-én tartott közgyűlésében hozott attól a vég­határozatától, amellyel a nevezett község képviselőtestülete kimondotta, hogy az ottani róm. kath. felekezeti elemi nép­iskola 16.400 K-t kitevő ópitési költségeit magára vállalja oly módon, hogy három éven át évente 5466 K 66 fillért vesz fel e cimen a község költségelőirányzatába. A vármegye közönségének ezt a, vég­határozatát a helivágási róm. katli. iskola­szék felebbezése következtében felülvizs­gálván, azt a vallás és közoktatásügyi miniszter ur véleményének meghallgatása után megváltoztatom és a községi kép­viselőtestület szóban levő ’véghatározatát azzal a módosítással emelem érvényre, hogy a segélyezési összeg nem három, hanem 10 (tiz) évi részletben és pedig a háború teljes befejezését követő költség- vetési év kezdetétől számitva folyósittassék. A vallás- és közoktatásügyi miniszter megállapitása szerint ugyanis mig egy­részt kétségtelen, hogy Hehvágás pol. község eddig a római katholikus iskolát nem segélyezte és igy az iskolafentartó a segélyezésnél régi gyakorlat jogcimére nem hivatkozhatik, másrészt azonban az 1868. évi XXXVIII. t.-c. alapján nincs törvényes akadálya annak, hogy a község az iskolát önként segélyben részesítse és figyelemmel arra, hogy az újonnan épült róm. kath. iskola Helivágásán az egyetlen iskola lévén, ennek ujraépitése és fejlesz­tése által tulajdonképpen a pol. község mentesült az iskolaállitás kötelezettsége alól, indokolt, hogy a község által meg­ajánlott épitési segély a szóban levő iskolának megadassák. A szó alatti segé­lyezés kérdése tehát csak vagyoniéi ügye­leti szempontból igényelvén elbírálást, az e tekintetben felmerülhető aggályok azzal, hogy az épitési segély évek hosszú sorára felosztva folyósittatik és pedig csak a jelenlegi súlyos gazdasági viszonyok meg- változtotása, illetőleg a normális idők bekövetkezése utáni első évtől kezdve fogja a község lakosságát terhelni — eloszlathatok voltak. A vallás- és közok­tatásügyi miniszter úrral egyetértőleg kijelentem azonban, hogy eme segélyezés­ből a községre nézve állandó segélyezési kötelezettség nem származhatik. Erről a vármegye közönségét az iratok vissza­küldése mellett további eljárás végett értesítem. Budapest, 1915. augusztus hó 15-én. A miniszter rendeletéből: Diószeghy János s. k., miniszteri titkár. A hivatalos másolat hiteléül: Lőcse, 1915. évi szeptember hó 1-én, Olessák m. kiadó. Esztergom, 1915. október 14. Dotter János pozsonyi kanonok 1000 koronás hadikölcsönkötvényt adományo­zott az Egyházmegyei Papi Nyugdíjinté­zetnek abból az alkalomból, hogy 0 Csász. és Ap. Kir. Fölsége a pozsonyi társas­káptalan kanonokjává kinevezte. A nagy­lelkű adományt főpásztori elismerésem nyilvánítása mellett nyilvánosan nyug­tázom. Esztergom, 1915. október 11. 14944. sz. Dotter János 1000 koronás ado­mánya a 'Nyugdíj inir- zetnek. Cum magna copia vini ob penuriam' aquae purae nullisque morbiferis elemen­tis infectae ab exercitu consumatur ideo- que pretium vini in dies accrescat, e re esse duxi DD. Curatos attentos nunc iam Nr. 5258. Vinum pro missae sacrificio.

Next

/
Thumbnails
Contents