Circulares literae dioecesanae anno 1915. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

IV.

40 koronáján, címerünk hármas halmán a kereszt ékeskedik. Első szent királyunk Krisztus keresztje alá állította népét, ne­hogy a történelmi idők viharai a hunnok és avarok sorsára juttassanak bennünket. S fennállásunk ezredik esztendejét ünne­pelve, bátor és hálás lélekkel mondhat­tuk, hogy kard szerezte meg, de a kereszt tartotta fenn e hont. S amint Krisztus keresztjében mi oltalmazónkat, bűvös erejű talizmánunkat látjuk, úgy viszont történelmünk legdicsőségesebb lapjain a szent keresztért, a keresztény kultúráért vívott százados harcaink vannak felje­gyezve. Nemzeti életünk, nemzeti kultú­ránk a kereszt tövében fakadt s egész történetében a kereszten felfutó növény­hez hasonlít, mely a dúló viharok ellen a kereszttől nyert oltalmat és biztonsá­got, üdítő árnyékot a harcok perzselő tüzében, az elnyomatás, a kétségbeesés napjaiban pedig uj erőt és inspirációt. És ha a béke napjaiban az anyagiakban túlságosan elmerült tekintetünk néha le- lesiklott az üdvösség e jeléről, a veszély perceiben ösztönszerűleg megérezték, hogy fenmaradásunkát csak ahhoz az alaphoz való visszatérésünk biztosíthatja, amely alapra állami létünket annak bölcs szer­vezője fektette. Dicsőségesen uralkodó szeretett ki­rályunk, az apostoli kettős kereszt föl­ként birtokosa, ki a trón magasságában s az ezeréves korona fénysugarai között is kétszeresen érzi a saját maga és népe számtalan keresztjének súlyát: a keresztre feszített Megváltó lábainál imádkozik. Népét, mely a haza szabadságát, dicső­ségét szomjuhozza, ahhoz a sziklához utasítja, melyből első szent királyunk a nemzeti erőnek kiapadhatatlan forrását fakasztotta számunkra. Hazánk templo­maiban ez év első napján százezrek szi­véből szállt ég felé a, felajánló imádság, mely a kereszten érettünk megtört isteni Szívnek könyörületes oltalmát kérte sok sebből vérző népünk számára. A népéért imádkozó király s a királyával imában egyesitett nemzet fenséges és az ég figyelmére méltó kép. De fohászainknak, könyörgéseinknek, a szent kereszthez való járatásunknak foganatját csak úgy vár­hatjuk, ha igazi keresztes vitézek mód­jára azt a keresztet, melyet maga az Úr tűzött most vállainkra, erős lélekkel visel­jük s viselésében gyengébb testvéreinknek is segítségére sietünk. Erre főpásztori és atyai szivem egész melegével kérlek most benneteket, kedves Híveim! Más években a keresztből ki­áradó lelki világosság egy-egy sugára, a kereszt tövében fakadt erkölcsi kertnek egy-egy virágjára hívtam fel figyelmete­ket. Most azonban, midőn vészterhes fel­hők környékeznek, a keresztek és áldo­zatok e korszakában magára a szent ke­resztre és a rajta függő isteni áldozatra, magára a lelki napra szegezzétek lelki szemeteket, hogy a. keresztből kisugárzó fény áthassa, megvilágítsa a komor fel­legeket, hogy a Megteszi tettnek a kereszt által aratott diadala egy jobb jövőben való bizodalmas reményre hangolja lel- keteket. Mint Krisztusnak a halált halál­lal kellett legyőznie, úgy mi is hősies szenvedés által leszünk úrrá a szenvedés fölött. A nagyheti Jeremiás-siralmak vissz- hangjaképen az alleluját véljük hallani és a kálváriái napsötétedésen keresztül a feltámadásban megdicsőült Krisztusnak fel-felvillanását látjuk. Maga a Iveresztre- feszitett magyarázta meg az emmauszi tanítvány oknak a szenvedésnek a dicső­séges győzelemhez való eme viszonyát:

Next

/
Thumbnails
Contents